Aquaman kritika és filmelemzés (2018)

Aquaman filmértékelés és vélemény

Amikor bárki megkérdezi tőlem, hogy milyen az Aquaman, mindig megemlítek egy korai jelenetet, amelyben az egymással szemben álló atlantiszi erők összecsapnak, és vitatkoznak a királyság jövőjéről. Az egyik oldal páncélozott csikóhalakon lovagol, amelyek nyüszítanak. A másik páncélozott cápákon lovagol, amelyek üvöltenek. Az “Aquaman” ugyanúgy törődik a tudományos pontossággal, mint a “Spongyabob Kockanadrág”. És ez az egyik ok a sok közül, amiért szeretem.

Ügyesség kell ahhoz, hogy olyan nevetséges legyen ez a film egy félig ember, félig atlantiszi hercegről, akit a szárazföldön Arthur Curryként (Jason Momoa) ismernek, anélkül, hogy úgy tűnne, lekezelően bánik az anyaggal. A James Wan (“Fűrész”, “Az igéző”) által rendezett film a szuperhősfilmek virágzó alkategóriájába tartozik, amelyet a “Pókember: Hazatérés”, a “Thor: Ragnarok”, a “Venom” és mindkét “Hangyaember” kép is képvisel – édes, bolondos, olykor pszichedelikusan furcsa filmek, amelyek többnyire elutasítják az érettségnek tévesen beállított savanyú komorságot.

De ez nem jelenti azt, hogy ezek a filmek a maguk módján nem komolyak. “Különösen az Aquaman egyszerre tűnik paródiának és operai melodrámának. Bármelyik film, amelyik ezeket a módokat képes ötvözni, az egy olyan erő, amivel számolni kell.

Aquaman a “Batman Superman ellen” című filmben debütált a DC Expanded Universe-ben, és az “Igazság Ligájában” is szerepelt, de ez az első olyan film, amelyben a középpontba került. Az eredmény elég élvezetes ahhoz, hogy azt kívánjuk, bárcsak a Warner Bros. már korábban megtette volna. Bár nem így van feltüntetve, ez egy eredettörténet, amely Arthurt vonakodó hősként pozicionálja.

A Mort Weisinger és Paul Norris forrását feldolgozó David Leslie Johnson-McGoldrick és Will Beall forgatókönyvírók elképzelése szerint Arthur egy vegyes fajú karakter, aki idegennek érzi magát mindkét civilizációtól, amelyet megtestesít. Ő egy Tom Curry nevű világítótoronyőr (Temuera Morrison) és egy Atlanna (Nicole Kidman) nevű, partra vetett atlantiszi egyesüléséből született, akit Tom ápolt, hogy újra egészséges legyen. Atlanna ezután visszatért a tengerbe, és halálra ítélték azért a bűnért, hogy félig emberi gyermeket szült.

Arthurnak hosszú haja és tetoválásai vannak, ért a szellemes poénokhoz, és előszeretettel fogyasztja a sört. Elutasítja a szárazföldhöz vagy a tengerhez való hűséget. Csak azt akarja, hogy békén hagyják. De mégis enged az idealista atlantiszi Mera (Amber Heard) bíztatásának, és egyesülővé válik egy olyan időszakban, amikor a radikális erők, élükön Arthur áruló féltestvérével, Ormmal (Patrick Wilson), bosszúból el akarják pusztítani a szárazföldieket az óceán szennyezéséért és militarizálásáért. Arthur egyike azoknak a Joseph Campbell által hitelesített, nagy dolgokra hivatott hősöknek, ezért a mitikusan hangzó keresztnév. Még annak a pillanatnak is megvan a megfelelője, amikor a leendő Artúr király kihúzza Excaliburt a kőből.

A film túl hosszú és kissé ismétlődő (mint a nagy költségvetésű szuperhősfilmek általában), a második fele pedig azért markánsabb, mint az első, mert hagyja lobogni a csodabogár zászlaját. De Wan és társai többnyire zseniálisan rázzák le az algát a klisékről. Ahelyett, hogy a cselekmény részleteibe bonyolódnának, inkább a jellemábrázolásra és az alakításokra, a produkciós tervezésre, a jelmezekre – a megjelenésre, a hangulatra, az egésznek a hangulatára – koncentrálnak.

Minden egyes képkocka csodálatos részleteket rejt, amelyeket első látásra talán nem is fogsz észrevenni. Az atlantisziak a szájukat használják beszédre, de nincsenek látható buborékok, csak a “buborékosságot” sugalló hangtorzulás. Amikor a szereplők nem delfinsebességgel úsznak, akkor úgy szögletesednek, mintha a járdán állnának, és mindig enyhén billegnének. A vízlakók világítását világító mélytengeri élőlények és a vízi állatok és növények által inspirált csúcstechnológia szolgáltatja. A harci páncélok némelyikén túlméretezett rák- és homárkarmok láthatók. Az egyik jelenetben Mera olyan ruhát visel, amelynek gallérja világító medúzából készült, szoknyája pedig többszínű tengeri fűből készült. Az egyik arénában taiko-dobolást hallunk a filmzene alatt, és a kamera mozog, hogy felfedje a magányos ütőhangszereseket: egy óriás polipot.

A harcjelenetekben a nagy sebességű, 360 fokos kameramunkát a meglepetés és a gyönyörködtetés érdekében használják, nem pedig a felesleges felhajtás érdekében. Folyamatosan meglepődünk, hogy hol kezdődnek és hol végződnek a mozdulatok, és minden egyes összecsapásba több poénos poént is beleszőttek.

Az “Aquaman” felvállalja a gyermeki abszurditást, amikor páncélozott atlantiszi katonák jönnek fel a szárazföldre, és fényes nappal harcművészeti harcot vívnak az ellenségeikkel, és olyan tárgyilagosan mutatja be a zűrzavart, mint egy kung-fu leszámolás az “Infra-man”-ből vagy a “Mighty Morphin Power Rangers”-ből. Ahelyett, hogy több akciósor között váltogatna, a kamera néha átúszik vagy átrepül egyik helyszínről a másikra és vissza – a leglátványosabban egy szicíliai tengerparti városban játszódó üldözéses-verekedős jelenetben, ahol a harcosok áttörik a sziklás házak falát és átmásznak a csempézett háztetőkön.

Momoa a film horgonya, aki a nagyfiút mogorva bájjal ruházza fel, mint egy olyan korai Marlon Brando karaktert, aki legtöbbször bunkó volt, de annyira vonzó és sebes, hogy nem lehetett nem törődni vele. A többi szereplő is ugyanilyen elkötelezett, különösen Kidman mint Atlanna, aki úgy viszi tovább, mintha egy ókori görög tragédia főszerepét játszaná; Yahya Abdul-Mateen II mint David Kane, azaz Fekete Manta, egy kalóz, aki bosszút esküszik a főhősön; és Willem Dafoe mint Atlantisz tanácsadója, Vulko, aki hiába tanácsol óvatosságot és józan észt, olyan, mintha Artúr második (vízi) apja lenne.

A legfigyelemreméltóbb azonban az, ahogyan az “Aquaman” szembeszáll azzal az elképzeléssel, hogy minden probléma megoldható erőszakkal. Rengeteg véres harc van szárazföldön és tengeren, valamint lézeres lövöldözések és vízi gyalogsági összecsapások, de a legfontosabb leszámolások némelyike békésen, beszélgetéssel, tárgyalásokkal és megbocsátással oldódik meg. Ebben a filmben férfiak és nők egyaránt sírnak, és a látványt nem a méltóság szégyenletes elvesztéseként, hanem a fájdalom vagy az öröm normális melléktermékeként kezelik. Minden vad látványossága és rajzfilmes okossága ellenére ez egy csendesen felforgató film, és egy evolúciós lépés a műfajban.

Aquaman-ről további érdekességeket itt találhatsz.

Aquaman teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.