Assassin’s Creed kritika és elemzés (2016)
Assassin’s Creed filmértékelés és vélemény
Az „Assassin’s Creed” egy olyan film, amely egy játék franchise-on alapul, ahol korhű ruhákban ugrálsz (a helyszín attól függ, melyik játékkal játszol), épületeket mászol meg és embereket gyilkolsz. A valódi videojátékkal ellentétben az „Assassin’s Creed” nem nevetséges és szórakoztató, hanem inkább nevetséges és unalmas. Ez az az alapvető különbség, ami a legtöbb videojátékot (kivéve talán a „Mortal Kombat”, a „Super Mario Brothers: The Movie” és a „Street Fighter”): a videojátékok gyakorlatias akcióját nem lehet átültetni a filmvászonra, így a legtöbb videojáték-adaptációnak vagy nincs cselekménye, vagy elmerül az ostoba felállásban.
Mégis, miért van az „Assassin’s Creed”-ben annyi elgondolkodtató infó-duma-duma-duma a modern kori templomos lovagokról, és arról, hogy egy bonyolult virtuális valóság munkaprogram segítségével igyekeznek felszámolni a globális erőszakot – és miért nincs értelme az alapfeltevésen túl semminek? Ki koreografálta ezeket az unalmas, ismétlődő harcjeleneteket? És miért ólálkodnak a mellékszereplők, például Jeremy Irons és Charlotte Rampling kedvetlenül a sarokban, miközben szegény Michael K. Williams alig várja, hogy kapjon egy-két jó szöveget? (Soha nem kap egyet sem.) Ha valakiben szikrázott is az ihlet, amikor az Assassin’s Creedet készítették, az biztosan nem látszik.
Van egy Cal Lynch nevű rab (Michael Fassbender), aki a nem túl távoli jövőben él. Halálra ítélik, majd elrabolja egy árnyékos csoport (a Templomosok), akiknek Cal a DNS-e miatt kell. Várjunk csak, hadd menjek vissza egy lépést: A Templomosok rendelkeznek egy virtuális valósággéppel, az Animusszal, ami visszaküldi az embereket az időben, hogy az őseik szemével lássák a világot. Ez az információ hasznos a templomosok számára, mert úgy tűnik, szükségük van rá, hogy megtalálják az Éden almájának helyét, egy olyan eszköznek (nem gyümölcsnek), amellyel ki lehet iktatni az emberi szabad akaratot. Emellett Cal őse tagja az Assassin’s Creed nevű ellenforradalmi csoportnak, egy gyilkosokból álló csoportnak, amely ellenezte a Templomosok dogmatikus törekvését, hogy uralják a világot az Alma elrejtésével a th …
Hosszú történet röviden: Cal olyan információk birtokában van, amelyekre a Templomosoknak szüksége van, és nyilvánvalóan túl ostoba ahhoz, hogy kiszagolja a csapdát, amikor meglátja. Ugyanez igaz Sofiára (Marion Cotillard) is, Cal összekötőjére, a templomosok vezetőjének, Rikkinnek (Jeremy Irons) a lányára. Calnak apakomplexusa van, és ez arra készteti, hogy egy ideig segítsen a templomosoknak. Emellett úgy tűnik, hogy a gép varázslatos képességet ad neki, hogy megtanulja azokat a harcművészeti képességeket, amelyeket őse, Aguilar örökölt (ezt a videojátékokban jobban elmagyarázzák, de nem sokkal jobban).
Tehát: valami fickó időutazik, megtanul kung-fut, megpróbálja elpusztítani az emberi szabad akaratot, mert szorong, majd elkerülhetetlenül fellázad az őt felbérlő egyházi emberek ellen. Azért mondom, hogy „valami fickó”, mert az „Assassin’s Creed”-ben semmi sem tűnik igazán fontosnak, kivéve mindenki hiábavaló próbálkozásait, hogy a végtelen (és alapvetően ostoba) fejtegetéseket komolyan vegyék. Nagyon sok beszélgetés azért tűnik végtelennek, mert az ünnepélyesség elsőbbséget élvez a dinamikus történetmeséléssel szemben. A karakterek halkan, suttogva beszélnek a túlságosan bonyolult módszerekről, amelyeket a rosszul elrejtett terveik megvalósítására használnak.
A néző pedig eközben folyamatosan a szereplők előtt jár, mert senki sem elég okos vagy megfontolt ahhoz, hogy gondolkodjon: „Hé, lehet, hogy engem is manipulál egy árnyékszervezet, amelyet olyan emberek irányítanak, akik ki akarják irtani a szabad akaratot.” Vagy: „Hmmm, talán segítenem kellene egy csoport embernek megtalálni valami olyan fontosnak tűnő dolgot, mint az Éden almája”. Ezek a karakterek nem tűnnek valóságosnak, mert csak narratív információkat osztogatnak, és centikkel viszik előre a cselekményt. Ó, néha harcolnak is, de soha nem meggyőző módon. A kamera szerencsére nem fukarkodik az akcióval ezekben a jelenetekben, de a szürke, sematikus koreográfia miatt azt kívánja az ember, bárcsak így lenne.
Mégis, van egy jelenet, ahol a filmkészítők utalnak arra, hogy miért akarták az Assassin’s Creedet filmre vinni: Calnak megmutatnak egy szobát, ahol a nem engedelmes Animus tesztalanyok idő előtt megöregednek és/vagy megvakulnak (ezt a filmben is rosszul magyarázzák el). Hirtelen a filmnek több értelme lesz: ez egy „Zardoz” hommage? A „Zardoz” egy 1974-es sci-fi film, amelyben Sean Connery egy lázadó vadállatot alakít, aki megpróbálja elpusztítani a Tabernákulumot, az emberiség kultúrájának futurisztikus tárolóját.
A „Zardoz”-kapcsolat erős ebben a jelenetben, mivel egy menazséria tele van „Renegátokkal”, nem engedelmeskedő szerencsétlenekkel, akik egyszerűen túl sok kérdést tettek fel. Egy pillanatra úgy tűnik, hogy az „Assassin’s Creed” kezd érdekessé válni. Ez a pillanat azonban nem tart sokáig, mivel a film készítői inkább a történetmesélési mechanikával foglalkoznak, mint az általuk elmesélt történettel. A játékosok élvezhetik az „Assassin’s Creed”-et, de mindenki más türelme próbára lesz téve.
A filmről további érdekességeket itt találhatsz.
Assassin’s Creed teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.