Énekelj! kritika és elemzés (2016)

Énekelj! filmértékelés és vélemény

Rossz dolog elájulni egy Johnny nevű, lelkes szemű, animált Cockney-majomtól, aki úgy néz ki, mint Dwayne Johnson, és úgy énekel, mint egy fiúzenekari angyal? Ha igen, akkor nem akarok igazam lenni. Sam Smith „Stay With Me” című dalának selymes és túl rövid verziójától kirázott a hideg.

Nem mintha az álmaim bőrkabátos gorillája iránti rajongásom (a brit színész Taron Egerton hangján a Kingsman: A titkos szolgálat” és az „Eddie, a sas”) – csak egy a sok kiemelkedő alak közül a „Énekelj!”-ben szereplő bőgős menazséria közül – teljesen elvakított attól, hogy észrevegyem, hogy ebben a zenegép-musicalben alig van egy eredeti antropomorf csont a szőrmés testében.

Ne menjünk úgy a „Énekelj!”-be, hogy azt várjuk, hogy a „Kaliforniai álom” valamiféle rajzfilmes válasza lesz, ahol az állati bölcsességeket az emberi lábujjhegyek helyettesítik, annak ellenére, hogy a showbiznisz és a napsütötte, cukorkaszínű városkép magasságait és mélységeit hasonlóan szívből jövő módon mutatja be. De szerencsére a készítők nagyon is jól tudják, hogyan kell kihasználni egy fülbemászó popdal erejét. A több mint 65 dinamikus dal – a Beatlestől és Irving Berlintől Beyoncéig és Carly Rae Jepsenig – teljes közönségszórakoztató potenciáljukat kihasználják, mivel a választás okosan átível az évtizedek között.

A felszínen ez a történet a koalamacis impresszárióról, Buster Moonról (Matthew McConaughey, aki szépen megragadja ezt a kis termetű showman-t, aki részben ügyeskedő, részben álmodozó és részben a „Magic Mike”-ból ismert színész túláradó, sztriptízbár-előadója), aki úgy dönt, hogy egy tehetségkutató verseny megrendezésével fellendíti lepusztult színházát, egyszerűen csatlakozik az olyan valóságshow-k folyamatos népszerűségéhez, mint az „American Idol” és a „The Voice”.

De Garth Jennings rendező/író (élőszereplős kultikus kedvencek: „Galaxis útikalauz stopposoknak”, „Rambow fia”) – az Illumination vezérigazgatója és alapítója, Chris Meledandri (akinek animációs háza állt a nyári sikerfilm, „A kiskedvencek titkos élete” és a Minyonok jelensége mögött is) által kitalált koncepciót kibővítve – még régebbi hagyományra támaszkodik. Nevezetesen a 30-as és 40-es évek „Hé, csináljunk egy show-t” filmjeire, amelyekben a fiatal Judy Garland és Mickey Rooney énekkel és tánccal mentették meg a napot. Ez nem véletlenül egy jól bevált, alulmaradó formula, és itt többnyire működik is.

Kiderül, hogy rengeteg amatőr reménység keresi az áttörést a „Énekelj!”-ben, amelynek balzsamos, pálmafákkal szegélyezett városi helyszínét soha nem nevezik meg, különösen miután Moon idős asszisztense, Miss Crawly (egy krónikus, görnyedt, zöld gyík üvegszemgolyóval, akinek komikus krákogását Jennings adja) tévedésből felemeli a díjat a versenyt meghirdető szórólapon 1000 dollárról 100 000 dollárra.

A bárkanyi leendő versenyző, akik megrohamozzák a színházat, hogy meghallgassák a meghallgatást, egy nyuszitriótól kezdve, akik a pajkos „Anakonda” című dalra táncolják a szőrös hátsójukat, egészen egy teuton disznóig, aki a „Bad Romance”-t szűk, arany-csillámos kezeslábasban adja elő. Buster gyorsan öt döntősre szűkíti a választékot, és mint minden tévés énekversenyen, itt is mindannyian érzelmes háttértörténetet mesélnek.

Ott van Rosita, a 25 kismalacot nevelő, otthon maradó disznó anyuka, akinek belső dívája a házimunkája alá van temetve (Reese Witherspoon, aki leporolja énekesi képességeit, amelyekkel 2005-ben Oscar-díjat nyert a „Walk the Line” című filmért); a már említett Johnny, akinek egyensúlyoznia kell előadói ambíciói és gengszter apja ragaszkodása között, hogy ő legyen egy rablóbanda menekülőautójának embere;

Mike, a kétes hírű fehér egér (Seth MacFarlane Rat Pack-módra), aki Dave Brubeck „Take Five”-ját játssza a szaxofonján aprópénzért, és Sinatra balladákat énekel; Ash, a punk-rockos tinilány (Scarlett Johansson, a falakat megrengető, rekedtes morgással), akinek kevésbé tehetséges barátja kiakad, hogy őt választották szólóénekesnek; és végül, de nem utolsósorban Meena, a félénk, bőséges képességekkel rendelkező elefánt (akit a feltörekvő Tori Kelly alakít), akinek le kell győznie a lámpalázát, mielőtt a színpadi kézi feladataiból kilépne.

Jennings bölcsen dönt, hogy nem ragaszkodik az ál-hip popkulturális gegekhez, ami néha idegesítő DreamWorks-vonás, vagy ahhoz, hogy a legtöbb Disney-filmhez hasonlóan a karaktereknek hősies ívet adjon. Ehelyett inkább a Warner Brothers régi vágású vizuális humorát választja, például azt, ahogy Miss Crawly műszeme hajlamos alkalmatlan pillanatokban kipattanni, vagy ahogy Rosita leleményes barkácsmódszerrel kezeli a gyermekgondozási válságot. Hagyja, hogy a kamera csúszkáljon a díszletek között, beleértve a King Kongot is büszkévé tevő menekülési útvonalat a háztetőn, és tudja, hogyan állítsa színpadra az énekes számokat, drámai világítással és mindennel.

De mindez csak a „Énekelj!” 30 perces fináléjának megkoronázása. Amikor Buster tervei a „Poszeidón kaland” című filmmel vetekedő jelenetben kudarcba fulladnak, egy mennyei hang szólal meg. És hirtelen a verseny háttérbe szorul az egyszerű ünneplés és a hangi adottságok megosztása helyett, hogy másoknak örömet szerezzenek egy teljes koncerttel, amikor ezek a jószágok olyan jól összeválogatott klasszikusokat adnak elő, mint Stevie Wonder és Elton John.

Az, hogy Jennifer Hudson rövid időre egy királyi grande dame birkához kölcsönzi dicsőséges dallamhangjait – ezt a szerepet az „Absolutely Fabulous” tévésorozatból ismert Jennifer Saundersszel osztja meg -, találó, hiszen utoljára a „Dreamgirls” című filmzenei előadásban hallottam a közönséget tombolni, amikor dinamikusan énekelte az „And I Am Telling You I’m Not Going”-t. Ne lepődj meg, ha a melletted ülők a „Énekelj!”-ben ugyanígy reagálnak majd néhány ilyen showstopperre.

Énekelj! filmről további érdekességeket itt találhatsz.

Énekelj! teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.