Hang nélkül kritika és elemzés (2018)

Hang nélkül filmértékelés és vélemény

John Krasinski „Hang nélkül” című filmje idegtépő. Ez egy olyan film, amelynek célja, hogy aktív résztvevőjévé tegyen egy feszültséggel teli játéknak, nem pedig csak passzív szemlélőjévé a kibontakozó horrornak. A legtöbb nagy horrorfilm azért ilyen, mert aktívan belekapcsolódunk a szereplők sorsába, és részt veszünk az előttünk játszódó filmes feladatban. Ez egy feszes izgalmi utazás – az a fajta film, amely felgyorsítja a szívverést és játszik a nézők elvárásaival, miközben sosem kezeli őket idiótaként. Más szóval, ez egy igazán jó horrorfilm.

A Bryan Woods és Scott Beck által közösen írt forgatókönyvvel Krasinski nem vesztegeti az időt. Egy családot látunk – Krasinski játssza a névtelen apát, igazi felesége, Emily Blunt az anyát, Noah Jupe („Suburbicon”), Millicent Simmonds („Wonderstruck”) és Cade Woodward pedig a három gyermeküket. A legidősebb, a lány siket (ahogy az őt alakító figyelemre méltó fiatal színésznő is).

A címlap szerint „89. nap” van, és egy nemrég poszt-apokaliptikus világban járunk. A család nagyon lassan – lábujjhegyen – közlekedik egy kisvárosi boltban, a kevés megmaradt készletből és néhány vényköteles gyógyszerből a nagyobbik fiúnak, aki úgy néz ki, mintha influenzás lenne. Jelbeszéddel kommunikálnak, és hihetetlenül óvatosak, hogy egy hangot se adjanak ki, de a kisebbik fiú egy rakéta képét rajzolja a padlóra – az, amit jelez, mindannyiukat el fogja vinni.

Gyorsan rájövünk, hogy a hang ebben a világban veszélyes. És a veszély még fokozódik a következő jelenetben, amikor a legkisebb gyerek talál egy játékot, amely hangot ad ki, és … a dolgok nem végződnek jól. A „Hang nélkül” nagy része több mint egy évvel később játszódik, amikor a család továbbra is gyászol, és az anya körülbelül 38 hetes terhes. Nehéz felkészülni az újszülött érkezésére egy zaj nélküli világban, és az apa továbbra is újságcikkeket és kutatásokat böngészik, hogy megtalálják a módját, hogyan lehetne megállítani a legkisebb hangra gyilkoló lényeket.

Az életnagyságúnál nagyobb ellenségek, amelyek hanggal érzékelik zsákmányukat, évek óta a nagyszerű filmek részei, az Alienben a Nostromo legénységére vadászó xenomorftól kezdve a Jurassic Park dinoszauruszaiig, és Krasinski ismeri ezt a vonalat. Hihetetlenül ügyesen vezeti be a nézőt ebbe a hallási játékba. Rendszeresen – de nem túl rendszeresen – felállítja azt, amit „auditív elvárásoknak” nevezhetnénk.

Megmutat nekünk egy puskát, egy szöget a padlóban vagy egy időzítőt csendben – és mi pontosan tudjuk, hogy ezek milyen hangokat fognak kiadni. Ne aggódjunk – Krasinski egyáltalán nem viszi túlzásba a dolgot. Nincsenek szobai szélcsengők vagy törött üvegek. Ez egy nagyon finom, ügyes történetmesélési eszköz a feszültség építésére, amikor a rendező és forgatókönyvírótársai nem használhatnak párbeszédet erre, és ez váratlanul és hihetetlenül élvezetesen ránt be minket ebbe a világba.

Az is segít, hogy Krasinski olyan érzéket mutat a kompozícióhoz és a gazdaságos történetmeséléshez, amit más filmekben korábban nem igazán tapasztalt. A „Hang nélkül” egy szikár, karcsú film – a legjobb fajta, ha thrillerről van szó. Olyan érzés, mintha minden egyes felvételt hihetetlenül alaposan átgondoltak volna, miközben a film úgy ketyeg, mint egy bombaóra, tökéletesen egyensúlyozva az ijesztgetéseket az érzelmi téteket és a karakterek világát megalapozó jelenetekkel.

A filmnek gyönyörű földrajzi érzékkel rendelkezik, szinte az egész film egy farmon játszódik, amelyet Krasinski és technikai csapata úgy terít le, hogy úgy érezzük, ismerjük. Ez nem egy olyan film, amely a remegő kameramunkát a horror történetmeséléssel téveszti össze. Kifinomult vizuális nyelvezete van, amely gyönyörűen játszik a perspektívával és egy olyan világ félelmetes természetével, amelyben nem tudunk kiabálni, hogy figyelmeztessük/megkeressük az embereket, vagy – a süket lány esetében – hallani, hogy mi jön.

Ezzel kapcsolatban – anélkül, hogy bármit is elrontanánk – a „Hang nélkül” középpontjában egy erős, lehetővé tevő üzenet is áll. Ez a film inkább a felhatalmazásról szól, mint a menedékről, és ez az érzelmi kapocs az, ami igazán felemeli az utolsó felvonást. Sokat segít, hogy Krasinski teljesen odateszi magát. Az utóbbi évek egyik legjobb horror filmjének zárójelenete – és persze egy olyan ismerős hangjelzéssel, ami az SXSW közönségét is megörvendeztette.

Mivel szinte nincs párbeszéd, a „Hang nélkül” nagyban támaszkodik a vizuális történetmesélésre, de bevallom, hogy egy kicsit túlságosan is használja a zeneszerző, Marco Beltrami húrjainak mankóit az ugrásszerű ijesztgetésekhez. Ez teljes feltételezés, de szinte érezni lehet, hogy a Platinum Dunes vezetője, Michael Bay ragaszkodik ezekhez az eszközökhöz, és szívesen látnám az „Egy csendes hely” egy olyan változatát, amely még inkább spórol az olyan, csak az orrba-szájba vágó döntésekkel, mint a hang-riasztások és a túlfűtött filmzene.

Olyan zajos világban élünk, hogy nehéz elképzelni, hogy ezt az állandó hangzást megszüntessük. A zajt arra használjuk, hogy kifejezzük magunkat – ez része annak, hogy kik vagyunk, mint emberek. A „Hang nélkül” pedig úgy használja fel az emberi természetnek ezt a részét, hogy közben az „Alien”-hez hasonló filmeknek is adós marad, ugyanakkor új utakat is kijelöl. Sok nagyszerű horrorfilm szól olyan emberekről, akiknek alkalmazkodniuk kell a túléléshez – meg kell küzdeniük saját bizonytalanságukkal vagy előítéleteikkel, hogy átvészeljék az éjszakát.

Ebben az értelemben a nagy horrorfilmek gyakran a felhatalmazásról szólnak, és elveszik azt, amit egyesek gyengének érezhetnek. A „Hang nélkül” szétcincálja az idegeket, de mindezt olyan módon teszi, hogy az érzésre kifizetődő. Nem csak úgy távozol, hogy átéltél egy izgalmas utazást, hanem egy olyan mámorban távozol, ami csak a legjobb horrorfilmekből származik.

A filmről további érdekességeket találsz itt.

Hang nélkül teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.