Idegpálya kritika és elemzés (2016)

Idegpálya filmértékelés és vélemény

Az „Idegpálya” nagyon hasonlít a középiskolára: A sportolók és a csinos emberek szórakoznak, mielőtt végül a stréberek, akiket ünnepélyesen nem vettek fel a bajból, kihúzzák őket a bajból. A szóban forgó kocka itt Tommy (Miles Heizer), egy számítógépes srác, aki a főszereplő hölgy, Vee Delmonico (Emma Roberts) után epekedik. Vee szőke, gyönyörű és épp most vették fel a CalArtsra. Kizárt dolog, hogy a filmes pokolban – vagy a valódi pokolban – Tommy karjaiban kötne ki. Mégis Tommy a megmentője, amikor Vee belekeveredik egy baljós okostelefonos játékba, amelynek online játékmestere gyanúsan úgy hangzik, mint Stephen Hawking.

A film rövid előzményeiről kiderül, hogy Jeanne Ryan népszerű ifjúsági regényéből indult. A könyvet nem olvastam, de láttam a Simpson család epizódját, amelyben Homer pénzért hajlandó megalázni magát. Az „Idegek” szabályai nagyon hasonlóak. Ennek az underground játéknak két módja van, játékos és néző. A játékosok a megfigyelőktől kapnak „kihívásokat”.

A kihívások teljesítése után, amelyeket a játékos és a többi megfigyelő rögzít, a játékos számlájára azonnal készpénz érkezik. Minél veszélyesebb a merészség, annál több pénzt lehet keresni. Ha egy játékos elbukik, vagy kiszáll a feladatból, a játéknak vége, és elveszíti az összes pénzét. Ha egy játékos kiborul, és bevonja a bűnüldöző szerveket, akkor az utcai mondás „a besúgónak öltés jár” elég durván megmutatkozik.

Az „Idegpálya” elrettentő mese akar lenni a közösségi médián keresztül a hírnévre való vágyakozás veszélyeiről, de nem hajlandó elmenni azokba a sötétebb mélységekbe, amelyeket ez az anyag megkövetel. Inkább úgy dönt, hogy megmarad a felszínesebb és nagyon is bolondos szinten, és bár ennek megvan a maga élvezetes varázsa, a film üzenetét eléggé negligálja. A következmények itt csupán utólagos gondolatok.

Fiatalkorom ABC Afterschool Special-jei, amilyen giccsesek voltak, sokkal veszélyesebbnek tűnnek. A bennem lévő megrögzött cinikus valami olyasmit remélt, mintha Eli Roth a „Pokemon Go”-ról készítene horrorfilmet. De aztán megint csak nem én vagyok az „Idegpálya” célközönsége. Egy részem ordított, hogy ez a film tűnjön el a gyepemről, de egy még nagyobb részem engedett a szabályainak. Az „Ideg” túl szórakoztató ahhoz, hogy sokáig haragudjak rá.

A film akkor a leghatékonyabb, amikor a tinédzser univerzum dinamikáját mutatja be. Jessica Sharzer forgatókönyvíró elég teret biztosít a színészeknek, hogy kibontakoztassák és megéljék a szokásos tinifilmes trópusokat, és könnyű azonosulni azzal a típussal, aki a középiskolában voltál. A főszereplők közötti interakciót élethűnek érezzük. Vee például azért kezd el „Ideget játszani”, hogy kitörjön népszerűbb barátnője, Sydney (Emily Meade, itt nagyon jó) árnyékából. Bonyolult kapcsolatuk van, aminek feltárására a film, becsületére legyen mondva, időt szán. Mint a legtöbb tinédzser, Vee és Sydney is népszerű akar lenni, és a mai világban ehhez az kell, hogy valamilyen online módon vírusként terjedjen.

Sydney az „Idegpálya” egyik legjobb játékosa, és a sorban áll, hogy „megnyerje” a játékot, ha ő lesz az első számú játékos. A címért versenyez Ty (Machine Gun Kelly), aki bármit megtenne a győzelemért, és Ian (Dave Franco), az álompasi, akinek a Vee-vel való aranyos találkozásában benne van, hogy a lány megcsókolja őt, mint az első Idegpálya-merészségét.

A játékot irányító névtelen nézők szerint Ian és Vee szép párt alkotnak, ezért olyan kihívásokra küldik őket, mint például drága ruhák felpróbálása egy előkelő manhattani üzletben, vagy bekötött szemmel motorozni egy manhattani utcán 60 mérföld/órás sebességgel. Eközben Ty egy veszélyes mutatványt hajt végre, amely a Disney 1993-as, „A program” című, korhatáros Disney-filmjét idézi, és azt a tragikus balesetet, amely miatt a Disney kénytelen volt kivágni a filmből a szóban forgó jelenetet.

Az őrült mutatványoktól eltekintve a kamera imádja Robertset és Francót, akik között hatalmas a kémia a képernyőn, akár egyedül, akár együtt. A legszórakoztatóbb példa erre az a jelenet, amikor a duó, túl bonyolult okokból csak alsóneműben, egy áruházi lift ideiglenes menedékébe menekül. Ahogy a kamera Franco formás hasizmain időzik, az ember nem tud nem arra gondolni, hogy „Hány Big Mac-ről mondott le, hogy megszerezze ezt a szart?”.

Az „Idegpálya” azonban többként kezeli őket, mint szemet gyönyörködtető látványosságot; gyorsan kirajzolódó kapcsolatuk a szeretet néhány hiteles pillanatát eredményezi. Amikor a dolgok kezdenek gyanússá válni, könnyű elhinni, hogy Ian talán fontolóra veszi, hogy elveszíti a játékot a fiatal hölgy miatt, aki hirtelen beleszeretett, még ha az árat egy kicsit túl magas is.

És amikor a dolgok gyanússá válnak, Tommy ott van, hogy Vee potenciális megmentője legyen. Az Idegpálya-tól való tartózkodását annak köszönheti, hogy tudja, a játék minden egyes információt megszerez a játékosokról az internetről, és azt aljas célokra használja fel (valahogy úgy, mint a Facebook, de elkalandoztam). Ahogy a „Kígyók a repülőn”-ben is, a filmkészítők a hozzám hasonló kocka számítógépes fickóknak is adnak egy kis szeretetet azzal, hogy Tommy hősiesen használja a technikai tudását. Segítségére van egy csúcs hacker, akit üdítő módon egy színesbőrű nő játszik, Samira Wiley az „Orange Is the New Black”-ből.

Az „Idegpálya” egy olyan megjegyzéssel ér véget, amelyet vagy megkönnyebbülésként, vagy pedig kibúvóként vehetünk. Én az utóbbit választottam, de hogy őszinte legyek, a nevetséges befejezés az „Idegpálya” egyetlen igazi pillanata az abszolút tökösségnek. Ha ezt hozzáadjuk néhány remek alakításhoz (beleértve Juliette Lewist Vee anyukájaként) és a Michael Simmonds operatőr által biztosított fényes csillogáshoz, akkor egy kellemes, kellemes kis nyári szórakozást kapunk.

A filmről további érdekességeket itt találhatsz.

Idegpálya teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.