Jason Bourne kritika és elemzés (2016)

Jason Bourne filmértékelés és vélemény

A „Jason Bourne” azzal csábíthatja a jegyvásárlókat, hogy Matt Damon és a rendező Paul Greengrass kreatív és adrenalintól duzzadó újraegyesülését ígéri, egy olyan duóét, amely a „Bourne-felség” és „A Bourne-ultimátum” című filmekkel túlszárnyalta a tipikus blockbuster elvárásokat. Mindkét film rajongójaként én is nagy reményeket fűztem ahhoz, hogy a 007-essel közös monogramú karakter visszatér a régi formájához.

De már a „Jason Bourne” első perceiben kiderül, hogy valami nem stimmel. Talán a sztoikus, szinte párbeszéd nélküli (25 sor az egész filmben) Bourne-felfogás? A minden eddiginél hiperaktívabb akciófilmezés és vágás, amelynek célja, hogy minden egyes megválaszolt telefonhívás és megtett séta fontosnak tűnjön? Mi a helyzet a cselekmény ismertségével, amely szó szerint visszhangozza azokat a kérdéseket, amelyeket ezek a szereplők már feltettek és megválaszoltak? A „Jason Bourne” egy olyan film, amit folyamatosan próbáltam szeretni. De nem hagyta.

Miután az előző két Greengrass-filmben és természetesen Doug Liman „A Bourne-azonosság” című filmjében megtudta az igazságot arról, hogy David Webbből szuperkém Jason Bourne lett, JB (Matt Damon) lényegében bujkál. Persze, időnként felbukkan egy-egy utcai verekedésre, de magányos, az a fajta fickó, akinek nincsenek aktuális kötődései, és mélyen elzárkózik a világtól.

(Érdemes megjegyezni, hogy Greengrass és társ-forgatókönyvírója, Christopher Rouse épphogy csak felállítja, hol járt Bourne, és mire készül 2016-ban.) Pusztán percek telnek el, mire Nicky (Julia Stiles) ismét a rágalmazó Hatalmak radarjára rángatja Bourne-t, akiket ezúttal a CIA igazgatója, Robert Dewey (Tommy Lee Jones) személyesít meg. Nicky még többet akar Bourne-nak a Treadstone-projekt hátteréről, különösen arról, hogy mi történt valójában Bourne apjával, Richard Webb-bel (Gregg Henry).

Ezt persze Dewey nem hagyhatja, és azt tervezi, hogy Heather Lee CIA-ügynök (Alicia Vikander) és egy csupán „Asset” (Vincent Cassel) néven ismert bérgyilkos segítségével titokban tartja titkos ügyleteit. Dewey többek között azért is különösen pánikol Bourne visszatérése miatt, mert egy Aaron Kalloor nevű technológiai úttörővel (Riz Ahmed, jelenleg az HBO „The Night Of” című sorozatában látható) is mélyen összefonódott, aki a Deep Dream nevű cég vezetője, amely intenzív magánéletet ígér ügyfeleinek, de titokban a CIA-val dolgozik együtt. A „Jason Bourne” számos napjaink legnagyobb problémáját tartalmazza – az internetes adatvédelem, a kormányzati behatolás -, de ezek csak kirakatszövegnek tűnnek.

Matt Damon 2007-ben egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy szerinte Jason Bourne megformálása véget ért; a karaktere utazásának, a személyazonossága keresésének végpontjához érkezett. Kijelentette: „… az összes belső hajtóerő, ami a karaktert mozgatja, már nincs meg, így ha lenne még egy, akkor teljesen át kellene alakítani, tudod, hova tovább? Számomra úgy érzem, hogy a történet, amit el akartunk mesélni, már el lett mesélve.” Nyilvánvalóan még mindig így gondolja. Damon a megfelelő anyaggal komplex, karakterközpontú színész tud lenni, de a szíve nem ebben van. Tommy Lee Jones még kevésbé érzi, hogy a neki adott kevéske karaktert is beleadná, szegény Alicia Vikander pedig akár a Plot Device nevet is viselhetné, hiszen az első pillanattól kezdve pontosan tudjuk, hogy mi lesz az ívének a vége.

A legrosszabb talán az, hogy Greengrass megtalálja a módját annak, hogy Vincent Casselt, az egyik fizikailag legélénkebb és legfenyegetőbb színészünket elpazarolja. Cassel a színészi játék nagy részét egy mesterlövész távcsövén keresztül méregeti, és a film végéig nem engedik, hogy igazán kitörjön. Egyedül Riz Ahmed van hatással az alakítás szintjén, aki nagyon keveset tesz, és nagyon keveset csinál – figyeljük meg, ahogyan finoman eljátssza a sikeres üzletembert, aki tudja, hogy a csontvázak hamarosan kiesnek a szekrényéből. A Jason Bourne-nak van egy sokkal jobb változata, amely rá koncentrál, és az ő ívét, mint egy nála nagyobb dologba belekeveredett emberét állítja szembe hősünkével.

Ahmed azért tűnik fel, mert az ember érzi, hogy a karaktere sürgető helyzetben van, ami a film többi részében nem így van. Ritkán volt ennyi intenzitás egy olyan történet követésében, amelyről úgy érezzük, hogy nincs tétje. Amikor a Jason Bourne befejeződik, kérdezd meg magadtól, hogy miért kiabált, futott és verekedett mindenki. Sok szerencsét a kielégítő válaszhoz. Mintha Greengrass és társai tudták volna, hogy nem tudnak egy új, izgalmas ívű történetet rendezni szeretett karakterük számára, ezért csak megismételtek egyet. A film olyan, mint egy Jason Bourne-rajongói fikció, mivel teljesen átdolgozza a korábban látott dolgokat, csak néhány évvel több kiberterrorista jelszóval, hogy a nézők ne csak a mélység, de a cselekmény illúzióját is keltse.

Még Greengrass védjegyének számító stílusa sem tűnik ihletlennek. Barry Ackroyd („The Hurt Locker”) tagadhatatlanul tehetséges operatőr, de stílusa nem rendelkezik ugyanazzal a mozgási energiával, mint Oliver Wood munkája az eredeti trilógiában, amely az akció kellős közepébe helyezett minket. Ez egy finom határvonal, de döntő fontosságú; Wood kamerája olyan sürgető, mintha minket is megütnének, míg Ackroydé zsúfoltnak és kétségbeesettnek tűnik.

A visszatérő vágó, Christopher Rouse (aki Greengrass összes filmjét vágta) itt a technikai MVP, olyan lendületes energiát adva a filmnek, amely egyeseket már pusztán az erővel is meggyőzhet arról, hogy valami szórakoztató és izgalmas dolgot látnak. Amikor azonban vége lesz, még a nézők, akik szívesen megbocsátják ezt a sikertelen alkotói újraegyesülést, azon tűnődnek majd, hogy mit is láttak az imént, és milyen célt szolgál az anyagiakon kívül. És hogy miért nem talált ki senki egy új, magával ragadó módot egy már elmesélt történet elmesélésére.

A filmről további érdekességeket itt találhatsz.

Jason Bourne teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.