Kingsman: Az Aranykör kritika és elemzés (2017)

Kingsman: Az Aranykör filmértékelés és vélemény

A franchise-stílusú kémthriller már régóta megérett egy feldolgozásra, vagy egy újragondolásra, vagy egy frissítésre, vagy bármi másra, amire az emberek úgy gondolják, hogy megérett. A „Kingsman” képregény szolgáltatta az alapot a 2015-ös „Kingsman: A titkos szolgálat”, egy blockbuster méretű akciófilm, amely látszólag a „Kick-Ass” (szintén Matthew Vaughn rendezésében) pimasz hozzáállásával nem különbözik a „Kick-Ass”-től. Sokak számára az a film elég szépen betöltötte a küldetés/pasztell/frissítés szerepét. A Kingsman titkosügynök-alakulat, amely egy csúcskategóriás szabóságban működik, a hivatalos hírszerző ipar helyett egy privatizált bűnüldöző biztonsági szolgálat, rengeteg high-tech fegyverrel és bonyolult csúcstechnológiai protokollal.

Maga a film, egyfajta bildungsroman, amelyben a nyers újonc Eggsy (Taron Egerton) az idősebb Harry ügynöktől (Colin Firth) kap egy osztálytudatos katapultot a halálos úriemberré váláshoz, kellően dörzsölt és energikus volt ahhoz, hogy elsőre talán észre se vegyük, milyen érzéketlen, nihilista, vigyorgó, szexista, retrográd, drága szemétkupac. Még azt is elérte, hogy az utolsó hívás anális szex vicce enyhén bájosnak tűnjön… ha nem gondolkodtál rajta túl sokat.

Az első film igazi árulkodója Gazelle karaktere volt, a főgonosz egyik csatlósa, egy nő, akinek a műlába éles késhegyekből áll. Ezekkel képes végtagokat amputálni, sőt, egy embert teljesen kettévágni. Ezeket a csonkításokat steril, szinte fájdalomcsillapító módon ábrázolták; a nézőnek az a célja, hogy kuncogjon az ilyen hatékonyan, fájdalom és rendetlenség nélkül végrehajtott élet- és végtagvesztésen. Hasonló feldarabolásokat és testfeldarabolásokat láthatunk a folytatásban, a Kingsman: Az aranykör” című filmben. Ez az erőszak gyáva kukkolóknak szól, akik az őket idegesítő embereket csak úgy el akarják hallgattatni, némán, steril és az áldozatot alaposan megalázó módon.

De a film sikeres volt, így most itt a folytatás, amelyet Vaughn rendező és Jane Goldman forgatókönyvíró főzött ki. Ha azt hiszed, hogy ha egy nő írja a forgatókönyvet, az segít a kirívóan durva szexizmuson, akkor tévedsz; a film egyik „gegje” az, hogy a szexuális erőszak egy olyan formájával nyomkövetőt helyeznek a gonosztevő barátnőjére, amivel az Egyesült Államok jelenlegi elnöke egyszer dicsekedett. Eggsy ezt a tettet vonakodva hajtja végre, ezt részben azért kell megértenünk, mert most már elkötelezett kapcsolatban van a svéd hercegnővel, aki az első filmben anális szexszel ajándékozta meg.

„Kingsman: Az aranykör”, amelyben a brit szabók megtizedelődnek, és kénytelenek összefogni a „Statesman” nevű, whiskyt gyártó amerikai kémhálózattal, amelyben olyan személyiségek szerepelnek, mint Channing Tatum, Jeff Bridges és Halle Berry, még hosszabb, mint az első film, körülbelül két óra húsz percig tart. Amennyire akciódús a film, annyira hat órának tűnik.

Ez részben azért van így, mert a tempó annyira görcsös; a film rángatózóan tántorog egyik jelenetből a másikba, és túl sok időt tölt az élesen öltözött szereplők lassított felvételekkel, amelyeken a szélesvásznú képkockákon olyan kiegészítőket mutogatnak, amelyeket különböző cégek különböző Kingsman-kötetekben fognak neked eladni az interneten. (Egy jelenet, amelyben Firth a holmiját pakolja össze, azt találja, hogy a színész különös gonddal ügyel arra, hogy a fából készült Art of Shaving szappantartó tál a kamera lencséje felé forduljon. Az elmúlt hetekben nem kevesebb, mint egy tucat e-mailt kaptam az Art of Shavingtől, mind a „Kingsman”-hez kapcsolódva).

A film azért is tűnik hosszúnak, mert minden egyes poén vagy vicc jóval túl van húzva a vicces vagy sokkoló értékén. A cselekmény itt is ugyanolyan reakciós a maga módján, mint az első filmben, egy drogkartell, az Aranykör körül forog, amelyet egy dzsungelből irányítanak, és amelynek elnöke Julianne Moore Poppyja. (Remélem, a film producerei mértéktelenül sok pénzt fizettek Moore-nak, mert a honoráriumáért cserébe csak egy elfogadható Megan Mullally-imitációt ad, ami még mindig kevesebb, mint amennyit megérdemelnek.)

Poppy nagyon gazdag és befolyásos, ugyanakkor elszigetelt és magányos, ezért elrabolta Elton Johnt, és arra kényszeríti, hogy kizárólag neki adjon koncertet. Elton Johnt saját maga alakítja. Ez eleinte vicces, aztán savanyú, aztán a döglött lónál is rosszabbul verik, amikor Sir Eltont cselekményszempontnak tekintik, és egy csúcspontot jelentő akciójelenetet játszanak le az egyik legdurvább száma fölött. „Elég”, gondolja az ember, de az „elég” nem létezik ennek a filmnek a filozófiájában.

Nos, azt hiszem, egy szempontból igen. A „Kingsman: Jackson alakította Valentine gazembert, aki a világ különböző vezetőit rábírta, hogy csatlakozzanak a világvége-mentő tervéhez, majd egy olyan szerkezetet ültetett a nyakukba, amely a tudtukon kívül képes volt felrobbantani a fejüket, ha működésbe lépett. A világ egyik vezetőjét az akkori elnöknek, Barack Obamának szánták. A film végén pedig az összes fejrobbantó szerkezetet működésbe hozták, és a közönségnek fel kellett kacagnia azon a látványon, ahogy Barack Obama feje felrobban.

Ennek a filmnek a cselekménye a szennyezett gyógyszerekről szól, amelyek potenciálisan megölik a világ összes drogfüggőjét. A Moore karaktere által kezdeményezett tervről a Fox News tudósít, amelynek egyik tudósítóján sem látszik a fertőzöttség jele. Mert a Fox Newsnál dolgozók közül senki sem drogozik, mint tudjuk. Ebben a filmben is szerepel egy amerikai elnök, de nem egy igazi, mint az előző filmben; ennek a filmnek az elnöke fehér, és Bruce Greenwood játssza. Valószínűleg csak véletlen egybeesés, hogy ezt a filmet a Fox gyártja.

Valószínűleg semmit sem jelent, hogy ez a film, amelyet olyan emberek készítettek, akik meghívtak, hogy nevessünk az Egyesült Államok első fekete elnökének erőszakos halálán, egy tízlábú rúddal sem fogja megérinteni Donald Trumpot. Nem lehetnek rasszisták, ugye? Ebben a filmben Halle Berryt, az előzőben pedig Samuel L. Jacksont szerepeltették. Legalább a fekete színészeket helyeslik.

Ha már a színészeknél tartunk, ez egy olyan film, ami elgondolkodtat a színészek osztályáról. Vajon Colin Firth, Channing Tatum, Mark Strong, Jeff Bridges, Poppy Delevingne, Julianne Moore, Michael Gambon és még annyi más szereplő lehet önmagában is olyan lélekölő és életgyilkos, mint ez a film? Ha nem (és valószínűleg, vagy legalábbis remélhetőleg nem), akkor kit hibáztatunk? Az ügynökeiket? Az egész rohadt rendszert, ami nem működik?

Kingsman: Az Aranykör filmről további érdekességeket találsz itt.

Kingsman: Az Aranykör teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.