Mission: Impossible – Utóhatás kritika és elemzés (2018)

wpadminmájus 1, 2022

Mission: Impossible – Utóhatás film filmértékelés és vélemény

A nagy akciófilmek olyan ritmust alakítanak ki, mint egyetlen más műfaj sem. Gondoljunk csak arra, ahogy a “Mad Max: A harag útja” kaszkadőrmutatványai a történetmesélés részévé válnak. Gondoljunk arra, hogy a “Die Hard” olyan simán megy át jelenetről jelenetre, hogy úgy érezzük, ott vagyunk John McClane-nel. Gondoljunk a “Nyomd, Bébi, nyomd!” káprázatos vágására, és arra, ahogyan a hangtervezés, a zene és az akció egy olyan zökkenőmentes szövetbe illeszkedik, amely a lábujjakat is megmozgatja.

Nyilvánvalóan hihetetlen dicséret azt mondani, hogy a “Mission: Impossible – Utóhatás” ezekre a filmekre emlékeztet. Megvan benne az a finoman hangolt, tökéletes keveréke minden technikai elemnek, ami egy nagyszerű akciófilmhez kell, mindezt egy fantasztikus forgatókönyv szolgálatában, és nagyszerű akcióteljesítményekkel alátámasztva, hogy ne csak a műfajon belül működjön, hanem túl is lépjen rajta. Ez az év egyik legjobb filmje.

Mission: Impossible - Utóhatás

Christopher McQuarrie rendező ebben a franchise-ban először készített olyan filmet, amely lényegében közvetlen folytatása az előző filmnek, a Mission: Impossible – Titkos nemzet” című filmet. A “Mission: Impossible – Utóhatás” abszolút nem vesztegeti az időt, a nézőket beleveti a narratívába, a fontos részleteket elintézi, hogy az akció beindulhasson. Oly sok akciófilm tölti az örökkévalóságot monologizáló gonosztevőkkel és hosszadalmas előkészületekkel. De ezen a filmen nincs hájp, még a film elején sem, ahol az akció oly gyakran túl sokáig tart, mire a “jó dolgokhoz” jutunk, és főleg nem későn, amikor a film már elég intenzív ahhoz, hogy kimerülj.

Egy Apostolok nevű csoport káoszt akar teremteni. Ennyit kell igazából tudni. Hisznek abban, hogy a szenvedés vezet a békéhez, ezért itt az ideje, hogy elszabaduljon a fájdalom. Együtt dolgoztak egy John Lark kódnevű, nyilvánvalóan az IMF-ben dolgozó belső emberrel, és összeesküdtek, hogy fegyverminőségű plutóniumot szerezzenek három piszkos bomba létrehozásához. Ethan Huntnak (Tom Cruise) vissza kell szereznie a plutóniumot, de egy szellem kísérti őt Solomon Lane (Sean Harris), az előző film gonosztevője, akit Hunt életben hagyott, ahelyett, hogy megölte volna. A Szindikátus vezetője körbejárja a hírszerző ügynökségeket, hogy információkat keressen az IMF ügynökgyilkos csoportról, de ő is részese az új világvége-tervnek.

Ahogy a film kezdődik, Huntot főnöke, Alan Hunley (Alec Baldwin) megbízza, hogy menjen Párizsba, és keresse meg John Larkot, mielőtt az megveszi a plutóniumot. Alan felettesétől, Erica Sloantól (Angela Bassett) kap egy segédet, a brutális August Walker (Henry Cavill) személyében. Sloan nem biztos benne, hogy bízik Huntban vagy Hunleyban, ezért azt akarja, hogy egy saját embere legyen a kulcsfontosságú küldetésen, akiről tudja, hogy bármit megtesz a küldetés teljesítéséért.

A “Mission: Impossible – Utóhatás”-ban végigvonul egy tematikus alaptéma, hogy mennyit kell hajlandónak lenni feláldozni a nagyobb jó érdekében – a klasszikus kémfilmes kérdés, hogy meg kell-e ölni valakit, akit szeretünk, hogy megmentsük milliók életét, akiket nem (ez az akciófilmes megfelelője “A troliproblémának”). A következtetés az, hogy Hunt túlságosan is védelmezi azokat, akiket szeret, míg Walker senkit sem szeret, és a film izgalmas módon ingadozik abban a kérdésben, hogy melyik modus operandi a jobb egy szuperkém számára. Huntot még úgy is jellemzik, mint a “szikét” Walker “kalapácsával” szemben.

Ez a dinamikus duó Párizsba indul – és hamarosan olyan ismerős arcok csatlakoznak hozzá, mint Luther (Ving Rhames), Benji (Simon Pegg) és Ilsa (Rebecca Ferguson) -, és, nos, a dolgok halálosan gyorsan alakulnak. A “Mission: Impossible – Utóhatás” egyike azoknak a kiváló akciófilmeknek, amelyek működnek, akár figyelsz a cselekményre, akár nem. Hollywood történetének egyik legáramvonalasabb és leggyorsabb tempójú filmje, amely egyik díszletből a másikba lép.

Ne aggódjatok! Van cselekmény. Méghozzá egy érdekes cselekmény, amely egyszerre időtálló és aktuális, ahogyan a hűséggel és az identitással játszik. McQuarrie és Cruise azonban nagyon is tisztában van azzal, hogy nem támaszkodhatnak túlságosan a cselekményre, különben az emberek elveszítik az érdeklődésüket. Nincs szükségünk beszédekre. És így a drámai tét a felállásban nagyjából elég is. Nukleáris bombák, egy-két kettős ügynök, egy gyilkos lángelme – most már mehet!

És, ember, a “Mission: Impossible – Utóhatás” tényleg megy. Az év tíz legjobb akciójelenetéből nagyjából hét ebből a filmből származik. Az akcióstílusok is csodálatos változatosságot mutatnak az ejtőernyős rémálomtól az autós üldözésen át a “Fuss Tom!” jelenetig és a már híres helikopteres jelenetig. Mindegyikben olyan intenzitású mozgás van, amit ma már alig látunk akciófilmekben. A kritikusok már a “Dühös úthoz” hasonlították a filmet, és szerintem ezért is van ez így – a mozgás folyékonysága, amit mindkét filmben láthatunk.

A nagyszerű operatőr, Rob Hardy (“Annihilation”) és a vágó, Eddie Hamilton (aki az előző filmet is készítette) olyan tökéletesen finomította itt McQuarrie-vel az akciót. Ritkán veszítjük el a jelenetek földrajzát – ami a rossz akciófilmeknél oly gyakori -, és gyakran érezzük úgy, hogy zuhanunk, száguldunk vagy futunk Hunttal. A közönség, akivel láttam, minden egyes szívdobogtató jelenetnél zihált és idegesen nevetett. Nézd meg ezt a filmet közönséggel. És minél nagyobb méretben (a felvételek egy részét IMAX-ben forgatták, és megéri a felárat).

A “Mission: Impossible – Utóhatás” nem az a fajta film, amiért az ember gyakran felpörög az alakítások tekintetében, de itt még azok is jobbak az átlagnál. Lenyűgöző látni, ahogy Cruise végre hagyja, hogy a kora egy kicsit látszódjon, különösen a korai jelenetekben Cavillel, aki úgy néz ki, mint Ethan Hunt keményebb, erősebb modellje.

Cruise legújabb Hunt-verziója néhányszor megbicsaklik, és az ütései nem landolnak olyan erővel, mint Walkeré. Ez nagyobb átélhetőséget kölcsönöz egy olyan karakternek, aki emberfeletti kémként kevésbé lett volna érdekes. A mellékszereplők pedig egységesen erősek, különösen Cavill és Rebecca Ferguson, aki olyan karizmával rendelkezik, mint akinek mostanra már tényleg szupersztárnak kellene lennie. Legyen ez meg is valósul.

Könnyű cinikusnak lenni a moziban. A múlt héten nyolc folytatás került be a top tízbe, és egyre többen látják a hollywoodi gépezetet csak annak, ami művészet vagy akár szórakoztatás helyett terméket gyárt. Talán a legjobb dolog, amit a Mission: Impossible – Utóhatás az, hogy lerombolja a cinizmust. Valóban azt teszi, amit oly sok ember keresett a szórakoztatóiparban több mint egy évszázada – esélyt ad arra, hogy a való világ gondjai néhány órára háttérbe szoruljanak.

Túlságosan lefoglal majd az aggodalom, hogy Ethan Hunt hogyan fog kijutni ebből a filmből, hogy a mozin kívül bármi mással is törődj. Ritka az olyan akciófilm, amelyik ezt olyan jól tudja csinálni, hogy nem csak megmenekülsz, hanem egyfajta feltöltődve és készen állva arra, hogy a világgal is felvegye a harcot. “Mission: Impossible – Utóhatás” egy ilyen film.

A filmről további érdekességeket találhatsz itt.

Mission: Impossible – Utóhatás teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.

KATEGÓRIÁK

Szólj hozzá

Név *
Adjon hozzá megjelenített nevet
E-mail *
Email címed nem kerül publikálásra