Pókember: Idegenben kritika és elemzés (2019)

wpadmináprilis 27, 2022

Pókember: Idegenben filmértékelés és vélemény

Ahogy a “Európai vakáció” is tökéletesen élvezetes, bár gyengébb folytatása volt a műfaji meghatározó, bolondos ’80-as évekbeli “Vakáció” című vígjátéknak, úgy a “Pókember: Idegenben” is megváltoztatja a látványvilágot, de nem éri el elődje ihletett magasságait.

Igaz, a Pókember: Hazatérés című filmet nehéz követni. Jon Watts rendező 2017-es filmje egy szédületes New York-i nyári fuvallat volt, egy üdítő reboot, Tom Holland rendkívül vonzó sztárszereplésével a címszerepben. A “Pókember: Idegenben” ráadásul körülbelül fél évvel a “Pókember: A Pókverzumba” című, Oscar-díjas animációs film után érkezik, amely talán a legötletesebb film, amit eddig láttunk, és amelyet egy Marvel-képregény – vagy akármilyen képregény – ihletett.

Watts ismét rendezőként tér vissza, de ezúttal abban a kényes helyzetben van, hogy egy olyan filmet kell irányítania, amely nemcsak a folyamatosan fejlődő Marvel Moziverzumban foglal el jelentős helyet, hanem Peter Parker egyéni történetét is továbbviszi. És egy ideig a “Pókember: Idegenben” nagyon szórakoztató, főleg, hogy pont ott veszi fel a fonalat, ahol a Bosszúállók: Endgame” abbahagyta. A visszatérő írók, Chris McKenna és Erik Sommers forgatókönyvéből dolgozva Watts és csapata játékosan tárja fel, mi történik öt évvel Thanos végzetes ujjcsettintése után, és hogyan alakul át a világ nagy és hétköznapi módon egyaránt.

Pókember: Idegenben

Ebből a szempontból a “Pókember: Idegenben” leginkább középiskolás vígjátékként működik – ami történetesen a “Pókember: Hazatérés” erőssége is volt -, ahol a tinik imádnivalóan esetlen módon találják ki, hogy kik is ők valójában, és hogyan fejezzék ki, amit éreznek ebben a szép új világban. Peter már belekóstolt a nagybetűs életbe, annak minden rohanásával és felelősségével együtt, de ő csak egy normális tinédzser akar lenni. Inkább csatlakozik osztálytársaihoz egy nyári európai kalandozásra – különösen a sötéten csábító MJ-hez, akit ismét Zendaya alakít humoros, holtig tartó bájjal -, minthogy megmentse a világot a teljes pusztulástól. Már megint. És ki hibáztatná őt? Ez sok – neki is, nekünk is.

De a kötelesség hív. Mivel egy MCU-blokkolóról van szó, amely a július 4-i hétvégén érkezik a mozikba, a Pókember: Idegenben-nek masszív akcióextravaganciaként is működnie kell, és itt a film a leggyengébb. Az óriási díszletek, és amit a gonosztevő ezeken keresztül remél elérni, olyanok, mint egy üres, de zavaró káosz és zaj kavargása. Igaz, ez a lényeg, és erről mindjárt többet is mondunk (spoilerek nélkül, természetesen). De az egész olyan, mintha túlterhelés lenne, mintha annyi nyüzsgő, szárnyaló, számítógép által generált blip lenne. A “Pókember: Idegenben” pont akkor veszíti el a fonalat, amikor eléri az állítólagosan izgalmas crescendót, és a legnagyobb bűne az, hogy a legnagyobb tétet jelentő jelenetek végül is elég unalmasak.

Jake Gyllenhaal Mysterioja áll ezeknek a leszámolásoknak a középpontjában, aki olyan képességekkel rendelkezik, amelyek a Vasember repülését és lézercsapkodását Thor öltözködési hajlamaival ötvözik. De hogy ki is ő valójában, és mit akar valójában, nem sok meglepetést okoz, bár kezdetben szövetségesnek, sőt, a jövő reményteli erejének mutatja magát. Gyllenhaal láthatóan nagyon jól érzi magát ebben a környezetben, és nagyszerű lendületet visz abba a jelenetbe, amelyben kifejti (meglepően érthető) érveit a bonyolult tervéhez. A tényleges kivitelezés azonban meglehetősen zsibbasztó. Az igazi bombák a zárójelenetek során jönnek – tehát, mint mindig, maradj a székedben a legvégéig.

A nevetés olyan következetesen bugyog fel az első félidőben, hogy az ember azt kívánja, bárcsak a “Pókember: Idegenben” egy egyenesen romantikus vígjáték lenne. Peter bolondos elképzelései arról, hogyan kellene megállni Velencében és Párizsban MJ-vel, a holdkóros tinédzserfiúk fantáziáinak anyagát képezik. Egy édes, párhuzamos románcban Peter okoskodó, jelenetrabló legjobb barátja, Ned (Jacob Batalon) váratlanul kapcsolatba kerül a primitív, típusos Bettyvel (Angourie Rice). Egy harmadik flört – Tony Stark jobbkeze, Happy (Jon Favreau) és Peter May nénije (Marisa Tomei) között – pedig van némi potenciál, de egyelőre nem jut messzire, bár ez is elég ahhoz, hogy Peter pókérzéke bizseregjen.

Hollandnak nem adatik meg az a mélység a karakterében, amit korábban láttunk tőle – leginkább a Bosszúállókban való szívszaggató távozása során: Végtelen háború” című filmjében. De ismét teljesen elbűvölő a szerepben, olyan fiús lelkesedéssel, ami ellenállhatatlan és teljesen más, mint ahogy Tobey Maguire és Andrew Garfield játszotta őt a korábbi inkarnációkban. Az ő Pétere még a pelyhes gyerekesség villanásait is megmutatja, amikor kitér az egyre inkább, szórakoztatóan frusztrált Nick Fury (Samuel L. Jackson) hívásai elől.

Talán az igazi szuperképessége az, hogy sokkal inkább tűnik átélhető, teljesen kiteljesedett emberi lénynek, mint bármely más karakter a Marvel Moziverzumban. Bizonyára még számtalan lehetőségünk lesz arra, hogy ezt kiderítsük.

Pókember: Idegenben filmről további infókat itt találhatsz.

Pókember: Idegenben teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.

KATEGÓRIÁK

Szólj hozzá

Név *
Adjon hozzá megjelenített nevet
E-mail *
Email címed nem kerül publikálásra