Szellemirtók kritika és elemzés (2016)

Szellemirtók filmértékelés és vélemény

Vagy annyira aggódsz, hogy a „Szellemirtók” nőiesített rebootja elrontja értékes gyerekkori emlékeidet azzal, hogy tetvekkel fertőzi meg őket, hogy egyáltalán fontolóra vedd a jegyvásárlást?

Nem értem, hogy Hollywood újabb példája, amely a múltjából táplálkozik, ahelyett, hogy eredeti koncepciókkal gazdagítaná a jelenét, hogyan válhatott olyan vitathatóan politikussá, mint az idei elnökválasztási verseny, még akkor sem, ha számtalan férfi írta gondolatmenet próbálja megmagyarázni.

Akiket zavar ez a remake, azoknak üzenem, hogy senki nem égeti el az 1984-es modell összes DVD-kópiáját. Aki akarja, nyugodtan újra megnézheti, ahogy Sigourney Weaver megszállott Dana az ágyban vergődik, miközben szuggesztíven azt mondja Bill Murray Venkmanjének: „Azt akarom, hogy bennem legyél”, miközben Murray visszavág: „Úgy hangzik, mintha már legalább két-három ember lenne benned”.

De itt van a bökkenő. Ez az egész helytelenül nőgyűlölő ellenségeskedés, ami Paul Feig rendező nemi átalakítással kapcsolatos újragondolásának (amit Katie Dippolddal, a „The Heat” rendezőtársával közösen írt) hírnevét csorbítja, felkavarta bennem a lányos hatalom szószólóját. De a valóság az, hogy talán egy, talán két olyan momentum van, ami akár csak megközelítőleg is olyan emlékezetes, mint a fenti 32 éves nem éppen családbarát poén. És ez a valóság abban a szerencsétlen helyzetben hagy, hogy be kell ismernem, hogy ez a feminizált próbálkozás magára is ráfért volna egy átalakítás.

Ami még jobban megnehezíti a dolgot, az az, hogy a Szellemirtók film első néhány percében valóban azon kaptam magam, hogy kuncogok. A vidámságom forrása sajnos nem a négy női főszereplő egyike volt. Ehelyett a „Szilícium-völgy”-ből ismert Zach Woods volt az – az örökké riadt szemű – idegenvezető egy New York-i történelmi kúriában, ahol az első fenyegető kísértet megjelenik. Amikor azt állítja, hogy a 19. századi épület előremutató tulajdonosa olyan újszerűségeket épített be, mint az „arcbidé” és az „írellenes biztonsági kerítés”, szívből felnevettem.

Sajnos, ilyen valóban humoros lehetőségek csak szórványosan adódnak a kísérlet hátralévő részében, amely az ektoplazmát és az ösztrogént próbálja élvezhető nyári vígjátéki elixírré ötvözni. Igazából nem is annyira az a baj, hogy a nők ezúttal felcsatolják azokat a feljavított szellemzúzó protoncsomagokat. Elvégre, ha olyan nagyszerű tehetségeket ültetsz egy szobába, mint Kristen Wiig, Melissa McCarthy, Kate McKinnon és Leslie Jones, akkor valami mulatságosnak kell történnie. De ha az, ami történik, az egy futó geg arról, hogy McCarthy-nak mindig kevés a wonton a kínai kajáldában, akkor a vidámság új magasságai nehezen lesznek elérhetőek.

Ehelyett ismét felbukkan ugyanaz a gyengeség, ami az idei nagyszabású filmek jó részét sújtotta, amelyek a múltbeli sikerekre támaszkodva szereztek létjogosultságot: az új és friss dolgok hiánya. Ami pedig más, az nem eléggé más, vagy valahogy lekicsinylőnek tűnik. Wiig által alakított Erin, a Columbia Egyetem fizikaprofesszora visszakerül elfojtott paranormális kutatási múltjába, amikor újra találkozik McCarthy Abbyjével, egy elhidegült gyerekkori barátjával és szellemvadász társával, miután rég halott jelenések kezdenek pusztítást végezni Manhattanben. Csatlakozik hozzájuk McCarthy emberi, Looney Tune-szerű kütyü-zseni társa, Holtzmann (McKinnon, aki gáz, gáz, gáz, gáz, és még több) és a történelemből élő metrós Patty (Jones, aki remek munkát végez, hogy a bustin’ valódi és fizikai legyen).

Eközben a nyughatatlan babiloni istenek helyett egy emberi, őrült gonosztevő (Neil Casey) – aki úgy tűnik, mintha a Pixar „A hihetetlenek”-ből tanulta volna a rosszfiú-szindrómát – idézi meg ezeket a filmes szörnyeket, hogy a 21. századi technológia által nyújtott CGI-túlkapásokkal elhozza az apokalipszist. De mint bárki, aki megnézte a Függetlenség napja című filmet: Resurgence” című filmben látott, tudja, hogy a nagyvárosok tömeges elpusztítása már nem olyan szórakoztató, mint régen.

Ami igazán felháborított a Szellemirtók filmben, az a hozzáállás, amit ezek az állítólagosan briliáns és sikeres nők kénytelenek felvenni. Míg a kocka okostojások, Murray, Harold Ramis és Dan Aykroyd soha nem kérdőjelezték meg a túlvilági lakosokba vetett hitüket, vagy nem ingott meg a bizalmuk abban, hogy a szkeptikusok hada ellenére is irányítani tudják őket, addig a nőcsábász Wiig és McCarthy gyáva módon olyan selejteseket alakítanak, akiket fiatal lánykorukban kísérteties érdeklődésük miatt mások elkerültek, és most érzelmileg sérült áruként próbálják bizonyítani az igazukat. Én csak annyit tudok, hogy nem akarom, hogy a vicces csajokat elnémítsák. Teljes erőbedobással akarom őket.

Elég volt az ilyen-olyanból. Ünnepeljük McKinnon azon képességét, hogy a jelenetek sarkaiba belopózik, és arra kényszerít minket, hogy nézzük őt. Elég, ha csak kacéran kacsint a szemével, lassan görbül a kéjes ajka, vagy lelkesen rágcsál egy doboz Pringles-t – vagy „sós parabolát”, ahogy ő nevezi a chipset -, ami a semmiből tűnik elő. Képzeld el Harpo Marxot egy sárga lencsés szemüveget viselő Minionnal kombinálva, aki valahogy összekeveri a ’80-as évek R&B együttesét, a DeBarge-ot a Devo-val, és nézd meg, hogy nem kuncogsz-e máris magadban.

És éljen a jó sportoló Chris Hemsworth, aki segít a lányoknak egy kis megérdemelt fordított szexizmusban, mint Kevin, egy szemüveges szőke himbo, akit irodai recepciósként alkalmaznak, aki alig tudja felvenni a telefont, de képes ilyen reakciót kiváltani: „Ki rendelte a Clark Kent sztriptíz-grammot?”

Gondolom, elkerülhetetlen volt, hogy a YouTube korában a Szellemirtók film készítői megragadják az alkalmat, hogy egy kommentelő kigúnyolja a szellemvadászatról készült online videót azzal a megjegyzéssel, hogy „Ain’t no bitches gonna hunt no ghosts”, miközben a nők megfelelő megvetéssel reagálnak. De jobban örültem volna, ha egyszerűen egy jobb film elkészítésével elhallgattatják a fanyalgókat.

Szellemirtók filmről további érdekességeket itt találhatsz.

Szellemirtók teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.