Széttörve kritika és elemzés (2017)

Széttörve filmértékelés és vélemény

Egy M. Night Shyamalan-film megtekintésének folyamatában párhuzamosan és egyidejűleg zajlik az elkerülhetetlen fordulat keresése. Ez az író-rendező minden filmjére igaz, amit a közel két évtizeddel ezelőtti, meglepetésszerű debütálása, A hatodik érzék óta készített. Kíváncsiak vagyunk: Hogyan fog elkápráztatni minket? Milyen nyomokat keressünk? Vajon ezúttal tényleg működni fog?

Az olyan közepes munkák, mint A falu és a Hölgy a vízben – és az olyan sivár tévutak, mint Az utolsó léghajlító és a Föld után, amelyek nem viselték magán a jellegzetes stílusát – egyre inkább azt a választ adják az utolsó kérdésre, hogy: Nem igazán. Ez teszi a legújabb, „Széttörve” című filmjét olyan izgalmassá, mintha visszatérne a régi formájához. Shyamalan ritka, egyenes horrorfilmje, a „Széttörve” izgalmas emlékeztető arra, hogy milyen technikai mester tud lenni. Minden virtuóz operatőri munkája megmutatkozik: az Alfred Hitchcock iránti élethosszig tartó, szeretetteljes tisztelgés, amelybe, mint mindig, most is beletartozik, hogy beilleszti magát egy cameo szerepben. És a csavar – hogy nincs nagy csavar – az egyik legfrissebb rész.

A „Széttörve” sokkal karcsúbb és feszesebb a narratívájában és a tempójában, mint amit az utóbbi időben Shyamalantól láthattunk. Közel kétórás játékideje ellenére úgy érzi, mintha folyamatosan előre haladna, még akkor is, amikor visszapillant a múltba, hogy perspektívát adjon.

Mintha ruganyos lenne a lépése, még akkor is, ha grunge-ban vergődik. És ez nagyrészt James McAvoy nagyszerű alakításának köszönhető, aki egy Kevin nevű emberrablót alakít, aki két tucat különböző személyiséggel zsonglőrködik.

A megszállott-kényszeres karbantartótól Dennisig, a játékos, 9 éves Hedwigtől a primitív, brit Patricián át a hivalkodó, New York-i divatrajongó Barryig McAvoy mindezeket a karaktereket tagadhatatlanul hamiskás, mégis szórakoztató módon kelti életre. Rengeteg díszletet rágcsál, de ez az alakítás McAvoy nagyszerű mozgékonyságát és pontosságát is megmutatja. Nagy és kis változtatásokat kell végrehajtania, néha ugyanabban a lélegzetvételben, és ez egy rendkívül magával ragadó látványosság.

Ennek a zaklatott léleknek az ábrázolása sötéten vicces, de váratlanul szomorú is. Kevin fenyegető, függetlenül attól, hogy melyik személyiség irányít, de a gyermekkori trauma, ami miatt ezeket az alteregókat hozta létre védekezésként, nyilvánvalóan még felnőtt emberként is kísérti. A film harmadik felvonásában a sebezhetőség és a törékenység felvillanásai mutatkoznak meg, egészen másfajta felkavaró hangot adva.

Először azonban ott van az emberrablás, amelyet Shyamalan hatékonyan és lebilincselően rendez meg. Három középiskolás lány száll be egy autóba egy szülinapi buli után a bevásárlóközpontban: a csinos, beszédes Claire (Haley Lu Richardson a „Tizenhét év határán”-ból) és Marcia (Jessica Sula), valamint a félénk, csendes Casey (Anya Taylor-Joy), akit szánalomból hívtak magukkal. De hamar rájönnek, hogy a férfi a volán mögött nem Claire apja, hanem Kevin, aki nem vesztegeti az időt, hogy kiüsse őket, és visszarángassa őket a rögtönzött, földalatti búvóhelyére.

Kevin többszöri látogatása, változó hangja és személyisége fokozatosan egyértelművé teszi, hogy az elrablójuk több személyiséget rejt. Egyedül Casey, aki a trió okos vezetőjeként tűnik fel, merészkedik szóba állni vele. Ahogy azt már a „Boszorkány” című filmben és a „Morgan”-ben is megmutatta áttörő szerepében, Taylor-Joy a teljes csendben, tág, mandulavágású szemeivel is tud dermesztő lenni – akárcsak McAvoy a magamutogatásában. Ő teszi Casey-t többé, mint egy tipikus horrorhősnő, akiért lehet drukkolni, különösen a halkan izgalmas flashbackek segítségével, amelyekből kiderül, hogyan szerezte túlélési ösztöneit. Színésztársainak közel sem adatik meg ennyi karakterizáció vagy ruházat.

De Kevin mentális állapotát is jobban megismerhetjük azokon a napi üléseken keresztül, amelyeket ő (vagy inkább egy változata) pszichológusával, Dr. Fletcherrel (az elegáns és lélekkel teli Betty Buckley) tart. A terület vezető kutatója úgy véli, hogy a disszociatív identitászavar valójában inkább az agy hatalmas potenciálját tükrözi, mintsem fogyatékosságot jelent. Beszélgetéseik, bár rendkívül feszültek, a brutalitás közepette a kedvesség üdvözlendő forrását is jelentik.

És segítenek összerakni ennek a kirakósnak a darabjait – ami valójában több különböző kirakós egyszerre. Ott van a kérdés, hogy mit akar Kevin ezekkel a lányokkal. Ott van a kérdés, hogyan fognak megszökni. De az egész forgatókönyv alapvetően ijesztő eleme az, hogy a különböző személyiségek hogyan hatnak egymásra – hogyan manipulálják és félemlítik meg egymást -, és hogy van-e egy még félelmetesebb erő, amely egyre erősebbé válik.

West Dylan Thordson filmzenéje és a szakértően hátborzongató hangtervezés segít abban, hogy a „Széttörve” már a kezdetektől fogva nyugtalanító élményt nyújtson. A film azonban a vége felé egy kicsit megtántorodik néhány mesterkélt és véletlenszerű dologtól, és olyan irányba halad, amit egy kicsit kizsákmányolónak érezhetünk – mintha a gyerekkori bántalmazást olcsó izgalmakért csavargatná. Még mindig birkózom azzal, hogy mit gondolok róla, de azt tudom, hogy kissé undorító érzéssel távoztam, még ha technikailag és dramaturgiailag lebilincselőnek is találtam a filmet.

Mégis izgalmas látni, hogy Shyamalan ennyi évvel később ismét ilyen magabiztos lábakon áll. Mindenképpen maradjatok a helyeteken az abszolút végéig, hogy lássátok, milyen trükköket tartogat még a tarsolyában.

Széttörve filmről további érdekességeket itt találhatsz.

Széttörve teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.