Tűzgyűrű: Lázadás kritika és elemzés (2018)

Tűzgyűrű: Lázadás filmértékelés és vélemény

Sietve írom ezt a kritikát, mert minden egyes órával, amit várok, egyre nehezebben jut eszembe a „Tűzgyűrű: Lázadás”.

Kézműves szinten ez a folytatása Guillermo del Toro „Tűzgyűrű” szörnyek kontra biomechanikus harcosok saga-jának nem szörnyű. Legalábbis nem fukarkodik a hatalmas dolgok más hatalmas dolgokba való ütközésének képével, valamint a járulékos károkkal, a kráterező utcák, az összeomló épületek és a pánikba esett civilek (akiket úgy mutatnak be, hogy elszaladnak a zűrzavar elől, de ritkán sérülnek meg vagy halnak meg).

A tíz évvel később játszódó filmben óriás gundamok, azaz jägerek harcolnak egy újfajta kaiju-val (nem részletezem, mert ezzel elrontanám a film egyik egyetlen meglepetését), és a változatosság kedvéért jägerek harcolnak más jägerek ellen. A fiatalabbaknak tetszhet, és valószínűleg biztonságosabb választás a korosztály számára, mint a „Transformers” filmek, amelyek furcsa módon tele vannak rasszista és szexista képekkel, valamint szükségtelenül mocskos felhanggal.

A szereplőgárda pedig tele van színészekkel, akik mindent megtesznek azért, hogy karaktereiket a lehető legemlékezetesebbé tegyék, még akkor is, ha a (négy embernek tulajdonított) forgatókönyv nem adja meg nekik a megérdemelt támogatást. John Boyega különösen azzal menti meg a film hosszú szakaszait, hogy egyszerűen csak a maga szimpatikus énje.

Az „Ébredő Erő” óta olyan vászonszemélyiséget csiszol, amely sokat köszönhet a néhai James Garnernek – egy vicces, cinikus túlélő, aki igyekszik elkerülni a felesleges verekedéseket, és mindig a kijáratot tartja fél szemmel, de akinek van egy eltemetett becsületes becsületbeli csíkja is, amely a vészterhes pillanatokban felszínre tör. Itt is ebben az üzemmódban működik, Jake Pentecostot alakítja, az eredeti film inspiráló harcos-gurujának, Stacker Pentecostnak (Idris Elba) pilótából lett fiát. Két nagy probléma van azonban, és a filmnek egyiket sem sikerül leküzdenie.

Az egyik az, hogy az egész folytatás története szomorú utójátéknak tűnik az eredetihez képest, amelyben a különböző kétszemélyes különcök csapatai legyőzték ellenségeskedéseiket és neurózisaikat, hogy egy elmévé váljanak, hogy együtt működtessék gépeiket, és egy dimenziókapun át a tenger fenekén átcsúszott óriásbestiákat verjenek, zúzzanak és égessenek el. Steven S. DeKnight rendező (a tévés Spartacus) folytatásának dicséretére legyen mondva, hogy nem csak úgy dönt, hogy „Nos, a portál, amiről azt hittük, hogy bezártuk, újra nyitva van, és még több szörny van, úgyhogy mindenki nyeregbe pattan”, mert az ugyanolyan béna lett volna, mint a Függetlenség napja folytatásának cselekménye.

De amit a film mégis kitalál, azt félszegen, ügyetlenül építik fel, ami aláhúzza a feladat cinikus jellegét: a cselekmény a Jäger-drónok bevetésének rohamos bevetésével kapcsolatos, amelyet az árnyékos Shao Corporation felügyel, amely egy kicsit túl közel került a kaiju-agyakhoz, amelytől a szigorúan titkos kutatásai függenek.

A mellékszerepekben visszatérő karakterek is feltűnnek, köztük Mako Mori (Rinko Kikuchi), a „Tűzgyűrű” pilótája, aki később fontos világvezető lett, valamint Hermann Gottlieb (Burn Gorman) és Dr. Newt Geiszler (Charlie Day) furcsa tudósok. Utóbbi az első filmben történt kaiju elmeegyesítésének köszönhetően kerül a történet középpontjába. Most ő a Shao Corporation drónfejlesztési programjának társfőnöke Liwen Shao (Jing Tian a „Kong: Koponya-sziget” és „A nagy fal” szereplője) mellett.

Bár Daynek nincs meg a kellő komolysága ahhoz, amire itt felkérték, furcsa intenzitása üdvözlendő kontrasztot képez a máshol megjelenő komolysággal (Scott Eastwood vicsorgó pilótája, Nate Lambert különösen egyhangú példa erre). Az árva utcagyerekből lett Amara Namani (Cailee Spaeny) szintén sajnálatosan jellegtelen – lényegében Mako Mori újrafeldolgozása, néhány évvel megkurtítva a korát, készen áll a nagy testvér-kishúg vagy apa-lánya pótapuka kapcsolatra. Nem a színésznő hibája, hogy a film a fogcsikorgatást és a rajzfilmes bátorságot személyiségnek téveszti össze.

Ezzel elérkeztünk a második problémához: Del Toro nincs. Ezek az előadók még a legélénkebben is csak korlátozottan képesek az alkotó nélkül. A projektből hiányzik az a lilás intenzitás és a fiatalkori költészet robbanásai, amelyek az eredeti „Tűzgyűrű”-et olyan jellegzetessé tették, akár szeretted, akár utáltad. Én imádtam. Sőt, szeretem azt mondani az embereknek, hogy ez a filmek „Citizen Kane-je”, ahol a robotok csónakokkal verik pofán a dinoszauruszokat.

A film lázas elkötelezettsége az általa teremtett univerzum minden részlete iránt csodálatra méltó volt. A gépeknek és lényeknek adott nevektől és erőktől kezdve a gondolatig, hogy milyen lesz a városi élet és a populáris kultúra egy kaiju-támadásoktól ostromlott világban, nem volt kétséges, hogy a film jelentett valamit a készítőknek. Igazi hívők munkája volt, akik gyermeki lelkesedéssel rajongtak az abszurdért. Del Toro még a személyes megváltás és a kollektív erőfeszítés témáiban is hitt, amelyeket a Jäger mechanikájának részleteibe építettek bele. Elszállt a saját kínálatától, és ez nem csak megbocsátható volt, de pontosan az volt, amit egy filmrendezőnek ilyen körülmények között tennie kellett volna.

Itt, néhány rövid kivételtől eltekintve, úgy tűnik, mintha a stúdió és a filmkészítők csak megtartottak volna egy csomó CGI-programot, amelyeket az eredeti filmben használtak az effektek létrehozásához, és úgy döntöttek, hogy a kasszasikerek kedvéért még egy kört tesznek velük a pályán, miközben a kínai piacnak igyekeznek megfelelni, amely az eredeti filmet nemzetközi sikerré tette, miután az máshol csalódást keltően szerepelt.

(Ez utóbbival persze nincs semmi baj – csak azért említem meg, mert ha már láttad a filmet, sokkal jobb magyarázatnak tűnik arra, hogy miért létezik a „Felkelés”, mint bármi, amit a forgatókönyv nyújt.) A világ sorsa ritkán dőlt el ennyire sablonosan, mint itt, bár bevallom, hogy az utolsó felvonás – a Fuji hegy csúcsán tetőző csata, amely az aranykori japán szörnyfilmek számos leszámolásának helyszíne – olyan érzékkel rendelkezik a melodrámához és a grandiózus képi világhoz, ami a projekt többi részéből nagyon hiányzik.

Tűzgyűrű: Lázadás filmről további érdekességek találhatók itt.

Tűzgyűrű 2 teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.