Underworld: Vérözön kritika és elemzés (2016)

Underworld: Vérözön filmértékelés és vélemény

Az „Underworld: Vérözön”-ben a párbeszédet alkotó hörgések, nyögések, üvöltések és hosszú szövegek közepette: – a megmagyarázhatatlanul hosszúra nyúlt franchise ötödik része, amely valahogyan elérte, hogy a vámpírok és vérfarkasok közötti évszázados háború gondolata hihetetlenül unalmas legyen – pontosan egy sor van, amely hangosan, tisztán és igazul cseng.

Rögtön az elején, Selene (Kate Beckinsale), a saga középpontjában álló vámpírhalálosztó, aki macskakosztümben jár, a nyitó narráció során. „Túléltem az időmet” – jegyzi meg. Higgyétek el, ennél igazabb szavak soha nem hangzottak el egy olyan franchise-ról, amely nem kezdődött másként, mint unalmas haknizásként, és amely minden további résszel csak rosszabb lett. Legalább ez a film volt olyan kegyes, hogy január közepén jelenik meg a multiplex mozikban, így a közönségnek sokkal kényelmesebb, ha nem akarja megvetni a lábát.

Bár lehetetlen elképzelni, hogy bárki úgy menjen el erre a filmre, hogy nem látta a korábbi részeket, ez a film néhány perces, jobb kifejezés híján az előző részekből származó kiemelésekkel kezdődik, hogy a nézők felzárkózzanak, nem mintha ez sokat számítana. Egy sor árulásnak és miegymásnak köszönhetően Selene most menekülni kényszerül mind a saját vámpírklánja elől, akik holtan akarják látni, mind pedig a vérfarkasok, a likánok elől, akik azért akarják őt, hogy megtalálják a lánya rejtekhelyét, akinek a vére nyilvánvalóan segíthet nekik egyszer és mindenkorra legyőzni a vámpírokat. Ez azért van, mert egy vámpír és egy likán gyermekeként (ekkor még ne kérdezd) „fajtiszta hibrid”.

Akárhogy is, miután látják, hogy erőik a likánok támadásai miatt jelentősen megfogyatkoztak, az ambiciózus vámpír-öreg Semira (Lara Pulver) meggyőzi a Vámpírok Tanácsának többi tagját, hogy adjanak amnesztiát Selene-nek a népe ellen elkövetett állítólagos bűneiért, hogy új halálosztókat képezhessen ki, akik segíthetnek megállítani a támadásokat, amelyeket a mindenható likán vezér, Marius (Tobias Menzies) vezet. Megdöbbentő módon kiderül, hogy Semira ajánlata csapda, és Selene, valamint a dögös halálosztó David (a visszatérő Theo James) ismét menekülni kényszerül, mindkét fél üldözi őket, először egy távoli vámpír előőrsre a fagyos északon, majd vissza a tanácshoz, ahol mindenki összejön egy félig-meddig epikus méretű csatára – ha úgy tetszik, véres háborúra. (Gyakorlatilag egy CGI-vérháború, de az nem néz ki olyan jól a plakáton.)

Nézze, nem vagyok teljesen immunis egy olyan film varázsával szemben, amelyben egy stílusosan öltözött nő rohangál és mészárol le tucatnyi ostobának tűnő szörnyet anélkül, hogy egy izzadságot vagy körmöt is letörne – biztosíthatom, hogy olyan szédítő izgalommal várom az új „Resident Evil” filmet, amilyennel mások a királyi esküvőket és az új „Star Wars” filmeket szokták várni -, de az „Underworld: Vérözön” még az elődeinél is jobban húz, amit nem is gondoltam volna, hogy lehetséges.

A történet egy kínosan zavaros zűrzavar, ami egy olyan dologból, amiből kellemesen sajtos mókát lehetett volna csinálni, minden mókát kiszipolyoz egy nevetségesen önkomoly megközelítéssel és egy folyamatosan bővülő mitológiával, ami mostanra rendkívül zavarossá vált („Assassin’s Creed” ehhez képest a világosság mintaképe volt). Még a franchise megrögzött rajongói is (akiknek feltehetően létezniük kell valahol, bár én még nem találkoztam eggyel sem) valószínűleg ugyanolyan tanácstalanok lesznek a képernyőn zajló eseményekkel, mint az újoncok.

A film vizuális stílusa ugyanolyan átláthatatlan, mint a narratíva – az egészet nagyrészt félhomályos szobákban vették fel, acélkék-fekete színvilággal, ami a felvételek nagy részét nehezen megfejthetővé teszi azok számára, akik úgy döntenek, hogy 3D-ben nézik meg. Ami a harcjeleneteket illeti, azok a szokásos szemét, és mindenféle vizuális trükkökkel (beleértve a gyors vágást és a lassított felvételeket) próbálják elfedni azt a tényt, hogy teljesen nélkülöznek mindent, ami izgalomra vagy lendületes, mozgékony akcióra emlékeztetne – ígérem, a harcjelenet a jegypénztárnál, amikor megpróbáltam meggyőzni az eladót, hogy valószínűleg vennem kellene egy 3D-s szemüveget, mivel épp most fizettem a 3D-s jegyért, sokkal lebilincselőbb és jobban koreografált volt, mint bármi a filmben.

A legzavarbaejtőbb dolog az Underworld: Vérözön” megint csak Kate Beckinsale megmagyarázhatatlan jelenléte egy olyan franchise-ban, amely nem igazán tett neki szívességet az évek során. Mindegyik filmben Beckinsale egyszerűen csak végigcsinálja a mozdulatokat, olyan hozzáállással, ami azt sugallja, hogy tudja, hogy csak nyomorog, és csak az abszolút minimumot teszi meg, ami szükséges a fizetségéért. Igaz, kezdettől fogva ez volt a hozzáállása a filmekhez, de különösen zavaró ez annak nyomán, hogy a Szerelem és barátság című, gonoszul vicces filmben, amely szintén emlékeztette a nézőket arra, hogy mire képes színésznőként, az eddigi legjobb alakítását nyújtotta – sőt, 2016 egyik legjobb alakítását.

Ezen túlmenően a film egyetlen említésre méltó aspektusa, hogy Anna Foerster rendezői debütálása, ami ritka példa arra, hogy egy nő rendezhet egy elfogadhatóan nagyszabású franchise-filmet. Sajnos, itt csak azt bizonyítja, hogy egy női rendező is készíthet egy ilyen filmet, amely ugyanolyan kedvetlen, származtatott és felületes, mint egy férfi által készített film.

Underworld: Vérözön filmről további érdekességeket itt találhatsz.

Underworld: Vérözön teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.