Valerian és az ezer bolygó városa kritika és elemzés (2017)

Valerian és az ezer bolygó városa filmértékelés és vélemény

Minden nyári filmszezonban szükség van legalább egy olyan, a baloldali mezőn kívül eső alkotásra, amely annyira vidáman bolond, hogy élő szemrehányásként áll egy olyan iparág előtt, amely olyan zajos és lélektelen szemetet gyárt, mint a Transformers: Az utolsó lovag”. Idén ez a film a „Valerian és az ezer bolygó városa”, egy mámorítóan szórakoztató film, amelyben Luc Besson író/rendező a korszakalkotó sci-fi eposz megalkotására tett erőfeszítései során a kerítésre lendül, és egy virtuális hazafutás-derbivel rukkol elő. Ez a film tele van humorral, bájjal, izgalommal és annyi emlékezetes képpel, hogy sok néző azon kapja magát, hogy ne pislogjon, nehogy lemaradjon a minden egyes túlzsúfolt képkockába zsúfolt szemkápráztató élvezetekről.

A filmet a Pierre Christin és Jean-Claude Mezieres által készített Valerian és Laureline című francia képregénysorozat ihlette, amelyről – különösen az európai képregényrajongók körében – azt mondják, hogy az évek során számos film, köztük a „Csillagok háborúja” megjelenésére is hatással volt. A képregények segítettek abban is, hogy a tízéves Besson érdeklődést ébresszen a műfaj iránt, aki végül Mezieres-t alkalmazta, hogy segítsen megtervezni a saját sci-fi eposzának, „Az ötödik elem”-nek a kinézetét.

Besson talán a nemzetközi filmgyártás egyik vezető szereplője, de a „Valerian és az ezer bolygó városa” nézése közben a lehető legjobb módon visszatért egy gyerek gondolkodásmódjához, akit tehetetlenül lenyűgöznek a vad cselekmény, a bizarr idegen világok és a lélegzetelállító derékhadjáratok – bár egy gyerek, aki képes volt a legmodernebb vizuális technikusok seregeit és egy közel 200 millió dolláros költségvetést (a legnagyobbat a francia filmtörténetben) összevonni, hogy mindezt pontosan úgy keltse életre, ahogyan az a fejében lejátszódott.

A 28. században játszódó film középpontjában Valerian (Dane DeHaan) és Laureline (Cara Delevingne), egy különleges ügynökpáros áll, akik az egész univerzumban a bűnözés ellen harcolnak. A történet kezdetén őket a Nagy Piacra küldik, egy virtuális valóságot idéző bazárba, amelynek árusok hordáit csak speciális felszerelés felvétele után lehet látni és megközelíteni, hogy lefoglaljanak egy rendkívül ritka és nagy erejű Mül Convertert, egy imádnivaló lényt, amely képes bármit szaporítani, amit megeszik. A pimasz Valerian hamarosan azon kapja magát, hogy számos lény üldözi, míg a sokkal higgadtabb és összeszedettebb Laureline-t megbízzák azzal, hogy mentse meg a szalonnáját, feltehetően nem először.

A csavar ezúttal az, hogy egy technológiai hiba miatt Valerian a valóság két különböző szintje között rekedt: testének nagy része a való világban van, míg a karja a virtuális univerzumban ragadt. Ennek a magyarázatban talán nincs sok értelme, de a végeredmény a vásznon egy vicces és izgalmas, őrült szépségű dolog, ami csak egy csúcspontja a velük teli filmnek.

Miután megszerezték a Mül Convertert, Valerian és Laureline jelentkezik az Alfán, egy hatalmas lebegő városban, amely évszázadokkal korábban a Nemzetközi Űrállomásként indult, és az évek során kibővült, hogy az egész univerzumból érkező idegenek számára otthont nyújtson, ahol harmóniában élhetnek együtt. Most azonban az Alfa puszta létét fenyegetik belülről, és Valerian és Laureline feladata, hogy a dolgok végére járjon, mielőtt túl késő lenne.

Ők ketten egy hatalmas kormányzati összeesküvés bizonyítékait tárják fel, amelynek célja egy szörnyű hiba eltussolása. Miközben megpróbálják felgöngyölíteni az összeesküvést, mielőtt minden elveszne, kettejüket elválasztják egymástól, és egy sor kalandban vesznek részt, amelyekben vad teremtmények vesznek részt, a legemlékezetesebb közülük egy alakváltó „glampod”, akit Rihanna pophercegnő alakít, és aki felbukkan, hogy segítsen Valeriannak megmenteni Laureline-t.

Besson régóta az egyik legstílusosabb filmes, de itt még önmagát is felülmúlja. Nincs olyan jelenet a filmben, amely ne tartalmazna olyan látványt, amit érdemes lenne megízlelni, legyen az egy szokatlan lény, egy extravagáns jelmez vagy csak egy eldobott furcsaság, ami a sarokban lapul. (Ez azon ritka újkori filmek egyike, amelyekben egyértelműen a 3D-s opciót választották.) Besson ugyanakkor a vizuális képességeit a történet elmesélésére használja, ahelyett, hogy pusztán ínyenc szemet gyönyörködtető darabokat tálalna.

Vegyük például a hosszú korai jelenetet, amely egy távoli, bukolikus bolygón játszódik, amelynek karcsú és irizáló lakói a dolgukat végzik, mielőtt egy kataklizmikus esemény megzavarja őket. A jelenet a bolygó és lakói abszolút gyönyörű dizájnja miatt ragad magával. De ahogy folytatódik, gyorsan megérezzük, hogy kik ők egymáshoz képest, és hogyan működik a világuk, anélkül, hogy egyetlen szóval is megmagyaráznánk bármit is.

Néhányan panaszkodni fognak, hogy a forgatókönyv alig több, mint akciójelenetek sorozata, amelyeket egy értelmetlen történet és abszurdan nehézkes párbeszédek kötnek össze. Bár a kritikák egy része jogos – vannak olyan pillanatok, amikor a párbeszédek úgy hangzanak, mintha túl sokszor mentek volna át a George Lucas által programozott fordítóprogramon -, Besson elbeszélése ezúttal ambiciózusabb a szokásosnál, és minden ostobasága ellenére végül olyan valós problémákat érint, mint a politikai korrupció és a nemzetközi menekültválság, olyan módon, ami valódi érzelmi súlyt kölcsönöz az eseményeknek.

Ugyanakkor a Valerian és az ezer bolygó városa szokatlanul optimistán ábrázolja a jövőt, kezdve az Alfa fejlődését bemutató bájos prológustól a békében együtt élő lakosok látványáig. Egy olyan időszakban, amikor gyakorlatilag minden futurisztikus film valamilyen disztópikus rémálmot vizionál, az itt bemutatott napfényesebb látásmód üdítő.

A „Valerian és az ezer bolygó városa” egyetlen gyenge eleme ironikus módon maga Valerian. Besson egész pályafutása során sosem mutatott nagy érdeklődést a konvencionálisan férfias hősök köré épülő történetek iránt. A legtöbb filmjének középpontjában kemény és találékony női karakterek álltak, és amikor a férfiak kerültek a középpontba, Besson valamilyen módon aláásta macsó természetüket (például Bruce Willis Jean-Paul Gaultier ruhába öltöztette „Az ötödik elem”-ben). Itt Valeriannak bátornak, merésznek és találékonynak kellene lennie, de DeHaan alakításában inkább úgy tűnik, mint egy éretlen kölyök, aki Han Solo könnyed lazaságát próbálja utánozni.

Bessont egyértelműen jobban érdekli Laureline karaktere, és Delevingne alakításának köszönhetően a nézők is így lesznek vele. Vicces, meggyőző a harci jelenetekben, pokolian karizmatikus, és képes egy olyan abszurdan melodramatikus beszédet, mint a szerelem fontosságáról szóló csúcsszónoklata, működőképessé tenni. Az olyan filmeknek köszönhetően, mint a „Wonder Woman” és a közelmúltban bemutatott „Star Wars” filmek, a multiplex moziban a példamutató női hősök új korszakát éljük, és Laureline teljes mértékben megérdemli, hogy helyet kapjon közöttük.

A „Valerian és az ezer bolygó városa” teljes mértékben elragadó, és az egyik legcsodálatosabb fantázia, ami az utóbbi időben a vászonra került – egy olyan film, ami képes elragadni a mozilátogatókat a szokásos szarságoktól, és elszédíti őket a tiszta szórakozással. A kérdés persze az, hogy a nézők hajlandóak lesznek-e adni egy esélyt ennek a furcsa bájnak. De ha egy olyan filmről akarsz elkápráztatva távozni, amiben nem egyszerűen elkábultál, akkor ezt a filmet mindenképpen meg kell nézned. Emellett szinte biztos, hogy néhány év múlva kultikus kedvenc lesz, szóval miért ne szállnánk be, amíg még lehet?

Valerian és az ezer bolygó városa című filmről további érdekességeket találsz itt.

Valerian és az ezer bolygó városa teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.