Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei kritika és elemzés (2016)

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei filmértékelés és vélemény

A „Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei” című film vetítése után a kocsihoz visszatérve, a filmekhez értő, majdnem hétéves fiam megfogta a kezemet, és kedvesen megkérdezte tőlem: „Anyu, mi volt ez az egész?”

Ööö… ööö… nos…

A rövid válasz (ami valószínűleg nem volt túl hasznos számára) az volt: Ez az „X-Men” és a „Mormota nap” találkozása. Az igazi válasz, amihez rengeteg botladozásra, bukdácsolásra, csavarásra és fordulatra volt szükség, sokkal hosszabb volt (és valószínűleg szintén nem volt túl hasznos). Mert bár én is pontosan ugyanazt a filmet láttam, amit a fiam, én sem voltam biztos benne, hogy teljesen megértettem.

Tim Burton legújabb kalandja az ő ízlésére szabottnak tűnne, de ez egy tekervényes, mitológiában és magyarázó párbeszédekben sűrű, de izgalomban sajnálatosan szegény Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei film. Burton esetében az elmúlt években az „Alice Csodaországban”, a „Sötét árnyak” és a „Nagy szemek” között egyre kevesebbet lehetett látni (bár az animációs „Frankenweenie” a rendezőt retro csúcsformában találta).

A „Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei” lehetővé teszi számára, hogy csak rövid villanásokban mutassa meg korai munkáinak, például a „Pee-wee’s Big Adventure”-nek és a „Beetlejuice”-nak vidáman csavaros nagyságát. A karaktereknek itt elragadónak – vagy legalábbis érdekesnek – kell lenniük, pusztán azért, mert felületesen furcsák, és ez már nem elég. Túl gyakran érezzük úgy, hogy ezt a filmet már láttuk korábban – és láttuk már jobban megcsinálva.

Bár a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei filmet (amely Ransom Riggs regénye alapján készült) egy sor különc népesíti be, ahogy őket nevezik – gyerekek, akik szokatlan képességekkel születtek, amelyek megnehezítik számukra a külvilágban való életet -, nagyon kevesen érzik magukat közülük valódi emberi lényeknek, akiknek magányos helyzete érzelmi visszhangot keltene. Ott van Emma (Ella Purnell), a csinos szőke lány, akinek ólomcipőt kell viselnie, hogy ne repüljön el.

Ott van Olive (Lauren McCrostie), a vörös hajú lány, akinek kesztyűt kell viselnie, hogy véletlenül se gyújtson fel dolgokat. Ott van a lány, akinek a tarkóján elrejtőzik egy mohó száj. A láthatatlan fiú, aki szeret trükközni. A lány, aki szupergyorsan növeszti a dolgokat. A fiú, aki képeket tud vetíteni a szemgolyóján keresztül. A hátborzongató, maszkos ikrek. Ki-be röpködnek, teszik a dolgukat, és ta da! Aztán eltűnnek anélkül, hogy nagy hatást hagynának maguk után.

Vezetőjük a stílusos és félelmetes Miss Alma LeFay Peregrine, akit Eva Green alakít, és aki majdnem megmenti a helyzetet azzal, hogy egyszerűen csak megjelenik a képernyőn a vámpíros, lebilincselő jelenlétével. Megdöbbentő, éjkék hajzuhatagával és a Burton gyakori jelmeztervezőjének, Colleen Atwoodnak gyönyörű ruháival rendelkezik, és képes manipulálni az időt (és madárrá változni, ami látszólag nem függ össze). De ez még nem elég. Extra furcsának kell lennie azzal is, hogy pipázik.

És a látszólag átlagos srác, aki belebotlik ezekbe a csodabogarakba és stréberekbe, a hihetetlenül unalmas Jake, akit a „Hugo” sztárja, Asa Butterfield alakít. Ő a mi széles szemű kalauzunk, így természetesen neki kell egyenes emberként funkcionálnia egy ilyen vadul fantáziadús világban. De egyszerűen nincs benne semmi, és a fiatal brit színész amerikai akcentusa mintha még jobban ellaposítaná.

Talán észrevettétek, hogy még nem próbáltam leírni a cselekményt. Igen, halogatom.

A félénk, tizenéves Jake egy unalmas, kertvárosi házban él Florida külvárosában (talán ugyanabban az utcában, mint Edward Ollókezű). Azt mondja, arról álmodik, hogy felfedező lesz, de úgy tűnik, nincs meg hozzá a kellő lendület. Egész életében szeretett nagyapja (Terence Stamp, aki túl gyorsan távozik) furcsa történeteket mesélt neki a saját fiatalkoráról egy Wales partjainál lévő szigeten, ahol egy varázslatos képességekkel rendelkező kisemmizettek árvaházában nőtt fel.

Miután a nagypapa rejtélyes körülmények között meghal, Jake meggyőzi szüleit (Chris O’Dowd és a frusztrálóan alulhasznosított Kim Dickens), hogy a gyásztanácsadó (Allison Janney) segítségével látogasson el a szigetre, és próbálja megkeresni ezt a titokzatos otthont, a lezárás reményében. Apa is csatlakozik hozzá, hogy madarakat fotózzon és sört igyon a kótyagos helyiekkel teli kocsmában. (Bruno Delbonnel operatőr, akinek többek között a Coen fivérek buja „Inside Llewyn Davis” című filmje is a munkája, valóban szigorúvá és drámaivá teszi a ködös walesi környezetet.)

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei filmben amikor Jake végül megtalálja a nagyapja által mesélt, gótikus stílusú házat, rájön, hogy az romokban hever, egy évtizedekkel korábbi, második világháborús bombázás eredménye. Ám amint belép és nyomozni kezd, a lakók ki merik dugni a fejüket, és a hely színesen életre kel. Úgy tűnik, időhurokban ragadtak, arra kárhoztatva, hogy 1943 szeptemberében ugyanazt a napot ismételjék egészen addig a pillanatig, amíg a náci bomba rájuk nem hullott. Az időtudatos Vándorsólyom elmagyarázza, hogy minden éjszaka végén, közvetlenül a pusztulás pillanata előtt 24 órával visszatekeri az órát, így mindenki újra átélheti azt a napot.

Hát nem hangzik jól? Még mindig figyelsz?

Mindenesetre valamiért az összes gyerek azt akarja, hogy Jake maradjon, állítólag azért, mert 70 éve nem láttak friss arcot, és az övé is megteszi. De mindannyian veszélyben vannak, mert ahogyan az „X-Men” világában vannak jó mutánsok, úgy vannak rosszak is. Itt ők a különösek, akik arra használják az erejüket, hogy átvegyék a hatalmat más időhurok felett, vagy valami ilyesmi. És úgy maradnak életben, hogy megeszik az emberek szemgolyóit, vagy ilyesmi. Vezetőjük az udvarias, mégis fenyegető Mr. Barron, akit Samuel L. Jackson olyan díszletrágással játszik, amilyenre álmában is képes lenne. De hogy mit akarnak, az sosem derül ki, így sosem igazán ijesztőek.

A jó és a gonosz állítólagos epikus összecsapása pontosan egyetlen izgalmas akciójelenetet eredményez. Ebben stop-motion animált csontvázak harcolnak egy sereg hosszú végtagú, szemet szúró zsoldos óriás ellen egy sétányi vidámparkban, és ez az egyetlen jelenet, amely élénken emlékeztet arra a fajta művészi kivitelezésre és abszurd humorra, amely régóta Burton védjegye. És a különös, aki mindezt véghezviszi, rendelkezik a leghasznosabb – és etikailag legérdekesebb – képességgel. Enoch (Finlay MacMillan) képes életre kelteni dolgokat – egy embert, egy hátborzongató babát – azáltal, hogy egy dobogó szívet helyez bele. Sajnos azonban végül csak egy újabb fogaskerék lesz a különösen unalmas gépezetben.

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei filmről további érdekességeket itt találhatsz.

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.