Virsliparti kritika és elemzés (2016)

Virsliparti filmértékelés és vélemény

Ez a könyörtelenül förtelmes rajzfilmvígjáték a Virsliparti- amely egyébként, aki elég idős ahhoz, hogy emlékezzen Ralph Bakshira, az nem egy „első” film, messze nem az első – egy üres parkolóval kezdődik, a háttérben egy íves tetejű megapiaccal. Odabent a kukorica, a gyümölcsök, a fűszerek és különösen a július 4-i eladásra csomagolt hot dogok és a hozzájuk tartozó zsemlék egy ostoba himnuszt énekelnek arról, hogy remélik, hogy „kiválasztottak” lesznek az „istenek”, akik majd elszállítják őket a „Nagy Túlvilágra”.

„Ó, jaj”, gondoltam. „Seth Rogen és Evan Goldberg most már Trey Parker és Matt Stone akar lenni?”

Nem igazán, mint kiderült – ez a dal az egyetlen eredeti a filmben. De tekintve, hogy a hot dogok és a zsemlék ezután olyan mocskos beszédbe kezdenek, mint Cartman a South Parkban: A Greg Tiernan és Conrad Vernon által rendezett, Rogen, Goldberg, Ariel Shaffir és Kyle Hunter forgatókönyve alapján készült „Virsliparti”, amelyben a szinkronszínész és executive producer Jonah Hill is szerepet kapott, látványosan könyörtelenül káromkodik és szexbeszédet folytat, és az antropomorf élelmiszerbolt metaforáját olyan területre terjeszti ki, amit mi ketten talán el sem tudtunk volna képzelni. A Virsliparti film gonosztevője, vagy inkább egyetlen nem emberi gonosztevője egy rendkívül dühös női higiéniai termék, akinek Nick Kroll ad hangot.

Egyszer egy interjúban a nagyon humoros Kevin Smith azt mondta nekem: „A komédia olyan kibaszott szubjektív”. Őszinte leszek, és azt kell mondanom, hogy a Kolbászparti komédiája számomra sosem volt igazán átütő. Rosszul érzem magam emiatt, mert a szinkronszereplők között nem csak szupertehetséges színészek vannak, hanem néhány baráti ismerősöm is, akik történetesen szupertehetséges színészek. „Talán tetszene ez nekem, ha még mindig füveznék” – gondoltam egy ponton.

A Virsliparti film fő mozgatórugója, Rogen a drogos humor dögének számít, és hihetetlen fegyelemről tesz tanúbizonyságot ebben a filmben, hiszen az első füves poént húsz percig tartogatja. Dicséret illeti ezért. És azt hiszem, az is elég vicces, hogy a „romolhatatlanok” – három élelmiszerbolt, amelyekből Rogen őszinte Frankje megtudhatja, hogy az istenek és a nagyvilág csak mítoszok, a szupermarketen kívül pedig csak a halál és a fogyasztás létezik – egy kazoo-ból szívva kapják a löketüket. De nem is tudom. Még amikor füveztem is, sosem volt a kedvencem.

És az élelmiszerbolt közösségének allegorikus felépítése – egy nebáncsvirágos beszélő bagel és egy kecskeszakállas és harcias laposkenyér például az izraeli-palesztin konfliktust képviseli, a náci savanyú káposzta pedig a „Juice” kiiktatásáról beszél – leginkább egy opportunista trükknek tűnt számomra, hogy megússzam egy csomó durva etnikai humorral. A kép vizuális kialakítása hasonlóan nyers és csúnya volt, bár az a tény, hogy az egyik emberi karakter úgy nézett ki, mintha egy Peter Bagge-képregénypanelből lépett volna ki, arra engedett következtetni, hogy összességében valami kicsit élesebbet is el lehetett volna érni, ha csak… nos, megint csak nem tudom.

A Virsliparti film akkor veszi fel a fonalat, amikor egy csomó „kiválasztott” franciát szörnyű végzet ér – kivéve egyet, a csonka Barry-t (Michael Cera), aki megszökik, és egy drogos karmai között találja magát, aki miután főtt fürdősót fecskendezett magába (nem igaz), képes a negyedik dimenzióba látni, és rájön, hogy az ételének tudata van. Ez a „transzdimenzionális metafizikával” való foglalkozás, ahogy egyik kollégám nevezte a vetítés utáni beszélgetésen, eltávolítja a filmet attól a standard-kiadvány-Bill-Maher-ateizmus iránytól, amiről azt hittem, hogy az lesz.

De megint csak nem vettem be teljesen. Annak idején sokat drogoztam, de a pszichedelikus szerekkel kapcsolatos rövid felfedezőútjaim során soha nem jött a megvilágosodás, hogy a tömegesen gyártott élelmiszernek van érzéke. Talán csak balszerencse volt a részemről. Egyszer, amikor egy hétvégi connecticuti buliban trippeltem, a kozmikus dolgok megérzéseit éreztem, miközben néztem, ahogy a ház teraszán, ahol laktam, szarvasbogarak robbannak a hőségtől. De soha egy beszélő zacskó chips.

Egyébként ez az irányvonal egészen a Virsliparti film végkifejletéig tart, ami az egyetlen olyan része a filmnek, ami képes volt egy kis kuncogást kicsikarni belőlem. Ahogy mondani szokták, a mérföldek száma eltérhet. Továbbá, ölelés, nem drog.

A filmről további érdekességeket itt találhatsz.

Virsliparti teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.