Zootropolis – Állati nagy balhé kritika és elemzés (2016)

Zootropolis – Állati nagy balhé filmértékelés és vélemény

A gyerekeknek szóló fantasy-filmeknek nem kell politikai üzeneteket közvetíteniük, de ha mégis, akkor vagy belsőleg következetesnek kell lenniük, vagy az ellentmondásokat olyan kifejezésekkel kell feldolgozniuk, amelyeket a gyerekek a való világra is tudnak alkalmazni. A „Zootropolis – Állati nagy balhé”, amely egy olyan városban játszódik, ahol a ragadozók és a zsákmányállatok harmóniában élnek együtt, egy vicces, gyönyörűen megtervezett gyerekfilm, amelynek minden pillanatban van egy üzenete.

De ha öt percnél tovább gondolkodunk ezen az üzeneten, akkor nem pusztán szétesik, hanem olyan olvasatra invitál, amely szinte biztosan ellentétes a film látszólag felvilágosult szellemiségével: a diszkrimináció rossz, de a sztereotípiák okkal sztereotípiák, és egy lenézett osztály tagjainak nem könnyű felülkerekedni azokon az okokon, amiért a többség lenézi őket, ezért türelmesnek kell lenni.

Ginnifer Goodwin („Big Love”) Bunny Hops hangját adja, egy kisvárosi nyúlét, akinek azt mondják, hogy Zootropolisban nem lehet rendőr, mert még sosem volt nyúlrendőr. (Ezt a munkát inkább ragadozók és nagytestű növényevők végzik – például egy rendőrkapitánnyá lett vízibivaly, akinek Idris Elba adta a hangját). Hops mégis végigcsinálja a rendőrségi kiképzést, és beosztják mérőnőnek, répaföldműves szülei (Bonnie Hunt és Don Lake) megkönnyebbülésére, akik rókataszítót adtak neki búcsúajándékba. Jó okuk volt rá, hogy rókariasztót adjanak neki: a róka a nyulak egyik halálos ellensége, és amikor Judy gyerek volt, egy róka sarokba szorította egy megyei vásáron, megsértette, amiért nyuszi, és a mancsával megvágta az arcát. (Ez egy kicsit intenzívebb gyerekfilm, mint azt várnánk, tekintve, hogy mennyi imádnivaló állat szerepel benne.)

Hops persze végül egy Nick Wilde nevű vörös rókával (Jason Bateman), egy kisstílű szélhámossal kerül társul, aki vonakodva segít neki nyomozni egy tucat ragadozó eltűnése ügyében. Nem árulom el, hogy pontosan mi is itt a rejtély (elég jó), csak annyit mondanék, hogy arra invitálja a gyerekeket és a szülőket, hogy beszélgessenek a természet kontra neveltetés, valamint a sztereotípiák eredetéről és gyengítő hatásáról.

Ám ez nem is olyan nagyszerű dolognak bizonyul, amint mélyebben belemerülünk a filmbe. Mivel az emberek nem állatok, rettegek belegondolni, milyen „logikus” következtetésekhez vezetnek majd az ilyen beszélgetések. A film nem téved, ha azt mondja, hogy a húsevők biológiailag hajlamosak arra, hogy meg akarják enni a növényevőket, hogy a nyuszik szaporodnak szaporán, a lajhárok lassan mozognak (itt a DMV-nél dolgoznak), hogy a rókát ki lehet venni az erdőből, de az erdőt nem lehet kivenni a rókából, és így tovább.

Ha mindezt a világ analógiájaként gondoljuk végig, amelyben élünk (különösen, ha egy olyan olvasztótégelyes nagyvárosban élünk, mint Zootropolis), és aztán feltesszük magunknak a kérdést, hogy mely faji vagy etnikai vagy társadalmi csoportok (rendőrök, üzletemberek, városi bürokraták) a „ragadozók” és melyek a „prédák” (a metaforafordítás szempontjából), akkor látjuk a problémát. A „Zootropolis – Állati nagy balhé” nagyjából azt a világnézetet erősíti meg, amit a szülők a gyerekeiknek át akarnak adni, legyen az bármilyen átölelő vagy rosszindulatú. El tudom képzelni, hogy egy antirasszista és egy rasszista is kijön ebből a filmből, és mindketten azt gondolják, hogy ez megerősíti a világ működéséről alkotott elképzelésüket.

A „Zootropolis – Állati nagy balhé” folyamatosan arra kéri a szereplőit, hogy tekintsenek túl a faji sztereotípiákon, és ne használjanak fajgyűlölő nyelvezetet, illetve ne ismételgessenek bántó feltételezéseket. „Csak egy nyuszi nevezhet egy másik nyuszit „aranyosnak”” – figyelmezteti Hops egy kollégáját A film tele van olyan pillanatokkal, amelyek a diszkrimináció leküzdéséről vagy elviseléséről szólnak. „Soha ne hagyd, hogy lássák, hogy eljutnak hozzád” – tanácsolja Wilde Hopsnak. És van elismerése annak a romboló öngyűlöletnek, amelyet a diszkrimináció okozhat.

Az állatok közül sokan önironikus vicceket mesélnek a fajukkal kapcsolatos sztereotípiák rovására (például Hops önként jelentkezik matekozni Wilde-nak, és azt mondja neki: „Ha van valami, amiben mi, nyuszik jók vagyunk, az a szaporodás”), és van egy meglehetősen intenzív flashback, amelyből kiderül, hogy Wilde azért lett hustler, mert kölyökként más állatok a rókaellenes sztereotípiákat ismételgetve zaklatták, és erre úgy reagált, hogy felvállalva fajának karikatúráját, a legrókásabb rókává vált, akit valaha is láttak.

Mindez okosnak és nemesnek tűnik, amíg rá nem jövünk, hogy a különböző állatokról szóló összes sztereotípia valamilyen mértékben igaz, különösen a legalapvetőbb: a húsevők megeszik a növényevőket, mert ez a természetükben van. (Igen, olvasók, tudom, vannak tigrisek, akiket arra tanítottak, hogy bárányokkal bújjanak össze, és láttam már ugyanolyan mémeket, amelyekben macskák és kutyák bújnak össze, mint ti; úgy általában értem.)

Talán furcsának tűnhet, hogy a Byron Howard és Rich Moore által rendezett, Jared Bush társrendezésében készült „Zootropolis – Állati nagy balhé” ezen aspektusán rágódom, mert a film szórakoztató. A thriller cselekmény, amely meglehetősen bőkezűen kölcsönöz a „48 HRS”-ből és minden olyan zsarudrámából, amelyben kormányzati összeesküvés szerepel, okosan van megformálva Nehéz elképzelni, hogy bármelyik gyereket vagy felnőttet ne szórakoztatná és izgatná a film egyes részei. A kompozíciók és a világítás átgondoltabb, mint amit egy 3D-s animációs filmben szokás látni, amelyben nagyszemű állatok játszanak, akik hírességek hangján beszélnek.

És van néhány olyan rész, amely elragadóan szép, különösen a popsztár Gazelle (Shakira hangján), valamint Hops nagysebességű vonatútja Zootropolis felé és azon keresztül, amely bemutatja a város különböző tájait (beleértve a fagyos tundrát és a ködös esőerdőt), miközben teret enged a későbbi barlangászkodásnak (egy rágcsálóvároson át tartó gyalogos üldözés során Hops megtudja, milyen érzés óriásnak lenni). A legnagyobb nevetést a nyilvánvaló gegek okozzák, amelyeknek az írók nem tudtak ellenállni, mint például az a rész, amikor Idris vízibivaly kapitánya azt mondja, hogy nem kezdhetik el a reggeli eligazítást anélkül, hogy ne vennék tudomásul a szobában lévő elefántot. Ha úgy döntesz, hogy nem gondolkodsz el a metaforán, amelyre a film épül, akkor ez egy élvezetes szórakozás, amelyet nagy szakértelemmel készítettek.

Mégis: túl nagy kérés, hogy egy olyan film, amely úgy viseli nemes szándékait, mint egy csörgő nyakgallér, képes legyen ellenállni a vizsgálatnak? Ha a Zootopia egy kicsit bizonytalanabb, vagy talán ostobább és kevésbé elégedett önmagával, akkor talán klasszikus lehetne, bár egy egészen más, kevésbé tekintélyes fajta. Így, ahogy van, ez egy jószívű, szépen kivitelezett film, ami nem úgy áll össze, ahogyan szeretne.

Zootropolis – Állati nagy balhé filmről további érdekességeket itt találhatsz.

Zootropolis Állati nagy balhé teljes film magyarul online megnézhető ezen az oldalon.